Előszó
Részlet a könyvből:
A fiatal, elegáns dáma számára, akinek az arcát sürü, gyöngyszürke fátyol fedte, az egész csak egy uj, izgató színjátéknak tetszett. Kicsit félénken, de azért kíváncsian...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A fiatal, elegáns dáma számára, akinek az arcát sürü, gyöngyszürke fátyol fedte, az egész csak egy uj, izgató színjátéknak tetszett. Kicsit félénken, de azért kíváncsian figyelt meg mindent, ami körülötte történt. Tizennyolc órája utazott már, hogy elérjen a céljához, - a civilizáció legvégső határához.
Durva és mély férfihang riasztotta fel az álmodozásából, amely a mögötte lévő padon szólalt meg és valakiről a „bandából" beszélt.
A fátyolos hölgy önkénytelenül bólintott.
Bizony, ez volt az egyetlen helyes elnevezés arra a szedettvedett emberáradatra, amely hónapok óta özönlik ide, a hegyekbe. Végtelen, nevető, sikongó, istentelen banda, csupa acélos ideg és vad, vörös izom, durva férfiak, akiknek az a csodálatos feladat jutott osztályrészül, hogy a civilizáció pionirjai és eljövendő nemzetek megalapítói legyenek.
A fiatal hölggyel szemben egy sötétszemü lány ült, akinek a beesett arca és cinóbervörösre festett szája első pillantásra elárulta a hivatását. És az előbbi hang újra megszólalt a hátuk mögött. „Két könnyelmű nőcskéről" suttogott valamit az egyik férfi a másiknak.
Vissza 
