Nálatok vannak még állatok?

Előszó

E sorokat angliai otthonomban, Bournemouthban írom. Ebben a házban nőttem fel, és ha kinézek az ablakon, ugyanazokat a fákat látom, amelyeket gyermekként megmásztam. A fák tetején úgy éreztem, közelebb vagyok az éghez, a madarakhoz, és jobban része vagyok a természetnek. Már egészen kicsi koromban is tudatában voltam a legtöbb élőlénynek, és szinte csak olyan - a helyi könyvtárból kölcsönzött - könyveket olvastam, amelyek állatokról és a világ zord helyeire tett kalandos felfedezőutakról szóltak. Dr. Dolittle történeteivel kezdtem; ő volt az az angol orvos, aki a papagájától megtanulta az állatok nyelvét. Később felfedeztem a Tarzanról és majmairól szóló regényeket. A könyvek nyomán egy akkoriban még megvalósíthatatlannak tűnő dologról kezdtem álmodozni: egy szép napon el kell mennem Afrikába, és az állatok között kell élnem, hogy könyveket írhassak róluk.
Az álmom akkor vált valóra, amikor egy volt iskolatársam meghívott Kenyába. 26 éves koromban indultam útnak, miután pincérnőként dolgoztam, hogy megkeressem az útiköltséget. Hajóval utaztam, mert úgy volt a legolcsóbb. Az út során olyan helyeken kötöttünk ki, amelyekről addig csak a könyvekben olvastam - Fokváros, Durban -, majd végül megérkeztem Mombasába. A hajóúton különösen izgalmas volt számomra, hogy a Kanári-szigeteken is kikötöttünk - hiszen itt dr. Dolittle is járt. Utólag visszatekintve ez egyébként is óriási kaland lehetett egy magányosan utazó fiatal lánynak.
Kenyában az állatok iránti érdeklődésemnek köszönhetően Louis Leakey-nél kötöttem ki, aki rám bízta azt a feladatot, hogy kifürkésszem a hozzánk leginkább hasonlatos állatok viselkedésének a titkait (ami elképesztően bátor tett volt, tekintve, hogy nem volt semmilyen tudományos fokozatom, és a fiatal lányok egyébként sem efféle dolgokkal szoktak foglalkozni). Vissza