János király árultatása/Magyarázat/Második János... török császárhoz menetele

Előszó

A kötetben olvasható írásművek közös vonása, hogy a mohácsi csatavesztést követő évtizedek legsúlyosabb, szinte az egész magyarság létét érintő legfontosabb problémájával, a török-magyar viszonnyal foglalkoznak, arra próbálnak válaszolni: mit is jelentett a magyarság életében az oszmán hódító megjelenése. Zay Ferenc munkája az 1530-as évek Habsburg-párti eszmevilágába enged bepillantanunk. Írásának mondandója értelmében a török, illetve a vele szövetkező Szapolyai János az ország romlásának előidézője, míg a török ellen harcoló Bánffy Jakab az író feltétlen elismerését vívja ki. - Kis Péter három évtizeddel később keletkezett műve már árnyaltabban, több tényező felsorolásával indokolja a nagy török sikereket, és tervet is kidolgoz a hatalmas ellenség legyőzésére. a harmadik munka a törökökkel szövetséges erdélyi fejedelmi politika apológiája. Szerzője a törökről csupa jót ír, s az a meggyőződése, hogy a Habsburgok ellen csak a török szövetség fenntartásával védhető meg a magyar államiságot továbbéltető erdélyi fejedelemség. Három szerző - három eltérő álláspont. Vizsgáljuk meg részletesebben, milyen élmények hatására, milyen körülmények között alkották meg művüket, s hogyan illeszkednek azok a korszak szellemi életének és a vele szoros kölcsönhatásban álló politikai mozgalmaknak éles fordulatokkal, drámai változásokkal teli világába.
A királyságra áhítozó Szapolyai még a mohácsi csata előtt "az törekkel es kötelességet és barátságot vetött vót" (tudniillik kötelezettséget vállalt, szerződést kötött), visszhangozza a Mohács utáni időszakban elterjedt vádat Zay Ferenc Az Landorfejírvár elveszése című művében, majd így folytatja: "amint egyebött nyilvábban megjelentöttök..." Erre a mondatra már a század egyik legkiválóbb irodalomtörténésze, Horváth János felfigyelt, és sajnálattal állapította meg, hogy azt a munkát, amelyre Zay hivatkozik, nem ismeri. Pedig a mű, bár kiadására és ismertetésére senki nem vállalkozott, azért nem maradt említetlenül múlt századi irodalomtörténeteinkben: Toldy Ferenc, majd Bodnár Zsigmond is regisztrálta. A későbbi évtizedekben bizonyára azért nem tartották számon az irodalomtörténeti összefoglalások, mert Szalay László - nem tudjuk, miért - nem adta ki Verancsics Antal összes munkáinak sorozatában, ahol Az Landorfejírvár elveszése megjelent. Pedig Szalaynak ismernie kellett ezt a művet is, hiszen Jankovich gyűjteményéből ugyanúgy a Magyar Nemzeti Múzeumba került, mint amaz. Azt hiszem, Szalay figyelmét elkerülte, hogy Az Landorfejírvár elveszésé-nek imént idézett célzása a János király árultatása című munkára vonatkozik. Pedig ez a mű is a tudós humanista Verancsics kéziratgyűjteményébe tartozott, szerzője ennek is Zay Ferenc. A két kézirat összehasonlítása egyértelműen bizonyítja, hogy mindkettő egyazon kéztől származik, az azonos szóhasználat, szólásformák, mondatfűzés pedig kétségtelenné teszi, hogy a két írást egyazon személy fogalmazta. Vissza