Előszó
Trianon nemcsak az osztatlan és egységes Nagymagyarországot darabolta szét, hanem hóhéra lett mindennek, ami — magyar. Jóvoltából pribékkézre került a lelkünk, a szivünk és a gondolatunk is.
A...
Tovább
Előszó
Trianon nemcsak az osztatlan és egységes Nagymagyarországot darabolta szét, hanem hóhéra lett mindennek, ami — magyar. Jóvoltából pribékkézre került a lelkünk, a szivünk és a gondolatunk is.
A szétszakgatott Magyarország mellett, talán még szánandóbb, a szétszakgatott nemzeti kultura.
Szeretnek ma, külön erdélyi, észak,- délmagyarországi és végül csonkamagyarországi irodalomról beszélni. Ha még csak a területi elhatárolást értenék alatta, — megérteném. De nem ! Egészen különösnek, speciálisnak tartják mindeniket, mintha az úgynevezett erdélyi irókat csakis Erdély, az északmagyar-országiakat a megszállott Felvidék s a bácskaiakat az elrablott déli végek termelhették volna ki.
Csodálatos vakság! A magyar iró sohasem volt sem erdélyi, sem más földrajzi elhatárolás szerinti iró, hanem — bárhol ringatták lett légyen bölcsőjét — magyar volt. Azelőtt, soha senkinek nem jutott eszébe, hogy Jósikát, Keményt, Szász Károlyt, vagy Gyulai Pált erdélyi Íróknak tegye meg. Ma pedig ahelyett, hogy a magyar irodalom egységével dokumentálnánk a külföld felé, saját magunk szabdaljuk fel azt darabokra.
A másik, ami ugyancsak kirívó, hogy csonka-magyarországunk irodalmát gyakran oly módon ismertetik, mintha annak szóhozjutó része nem is magyar, hanem csak magyar nyelvű lenne. Akik ezt vallják, — és sajnos igen sokan vannak, — azok a fától nem látják az erdőt.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal