Angyalfia

Fülszöveg

Az író vallomása:
"Talán tizenegy-tizenkét éves voltam, amikor első novellaszerű írásom megszületett. De mi szülte meg? Egyfajta borzalomélmény. Apám néhány kedves vadásztársával egy őszi reggel vadászatra vitt. Három vagy négy kutya volt velünk, ügyes, erős, betanított hajtók és üldözők, köztük egy erőteljes, hatalmas, barnásfekete kopó a réges-régi erdélyi fajtából. Ahogy baktatunk, és a kutyák előttünk keresik a prédát, ide-oda futkosva, nyihogva, szimatolva, egyszer csak felugrik valami a tarló barázdájából, és a kutyák rögtön körülveszik, megszorítják. De a puskacsövek mindjárt le is ereszkedtek, nem lőhettek rá, mert kutyát találhatott volna a serét. "Se nem róka, se nem nyúl" - egy hatalmas, fehértarka macska volt; elintézését a vadászok a kutyákra bízták. Néró császár gyönyörűségére méltó jelenetnek voltam szenvedő tanúja. A macska védekezése, rendkívül bravúros ellentámadásokkal, a több sebből vérző, megvadult kutyák között egy negyedóráig is eltarthatott. Végül a fekete kopó elkapta a nyakszirtjét és összeroppantotta, majd elhajította magától. A többiek nekiestek, szétszaggatták, és nekem ezt végig kellett nézni; elejétől a végéig a macska pártján voltam, mert a macska volt kisebbségben, mert a harc lovagiatlan volt és becstelen. Aztán, hogy a világ ne feledkezzék meg az ismeretlen macska hősi haláláról, és a gonosz kutyákon bosszút álljak, kiszínezve, majdnem jelképpé írtam meg az esetet. Igen sok, későbbi novellám gyökere ebben az élményben kereshető.
Jó néhány novellámé pedig az álmaimban. Már valamikor 34-35-ben, amikor elkezdtem naplót vezetni, valóságélményeimet úgyszólván elhanyagolva, elsősorban álmaimat írtam le. Úgy látszik, valamilyen ösztönös módon fontosságot tulajdonítottam nekik. Később aztán kezdtem felismerni bizonyos jellegzetességüket, s most is vallom, hogy nem mindegyik személyes vagy egyszerűen csak magánálom; jelképes mivoltuk nyilvánvaló. Többet tudnak ezek az álmok az álmodójuknál; megbecsültem őket, így lettek előbb-utóbb egy-egy novellának a magjai.
A vers- és prózaélményeknek - hogy úgy mondjam - ihletküszöbe majdnem azonos vagy hasonló; úgyannyira, hogy egy-egy novellát akár versbetétekkel is fűszerezhetnék, vagy megfordítva: egy-egy novellarészletet csak versbe kellene szednem..." Vissza