Jézus követése

Előszó

Ha igaz az, hogy ezen a földön mindenki addig él, amíg egy ember emlékezik rá, akkor Joó Sándor addig fog élni, amíg a magyar református egyház. Mert ő nemcsak Pasarétnek, hanem az egész magyar református egyháznak pásztora. Sokan néztek rá föl. Öreg atyánk - Ravasz László, száműzetésben már - egyszer, amikor kettecskén voltunk, csöndesen maga elé nézve azt mondta: de nagyon szerettem, azt hittem, ő lesz az utódom a püspöki székben.
Olyan sokat szeretnék róla mondani, de csak három dolgot említek, ami nagyon nyomná a szívem, ha nem mondanám. Ahogy ismertem, közel 40 évi testvérbarátsággal, hiszen egymás szerető testvérei, gyóntatói, lelkigondozói voltunk. Inkább ő nekem, mint én neki, a teológia padjaitól kezdve. Az egyik az, amit el kell, hogy mondjak, olyan ember volt - talán inkább így mondom - olyan Homo Christianus, aki kívül hordta a szívét. Mindenki megérinthette, mint Jézus Krisztust a vérző asszony. S ebből a szívből mindenki kapott. Annyit, amennyit akart. Halála után néhány hónappal valaki sírva esett be hozzám és azt mondta: én mindig Joó Sándorhoz szaladtam, még nincs utóda, hova menjek - a barátjához jöttem. Hallgasson meg, ő volt az én gyóntatóm, most magának hadd mondjam el, mi nyomja a szívemet. De úgy hallgasson meg, ahogy Joó Sándor hallgatott meg. Körülbelül tudtam hogyan, de azért megkérdeztem, hát hogy hallgatta meg magát Joó Sándor? Azt mondja, úgy, hogy sohasem mondta azt, hogy térjen a tárgyra. Addig hallgatott, amíg én mondtam, amíg én el nem hallgattam. Nézett rám a nagy barna szemével, bólogatott, egyszer-egyszer valamit kérdezett. A végén sohasem a fejemet, mindig a lábamat mosta meg; sohasem sebész volt, hanem mindig belgyógyász. Mindig megkereste a szívemet a szívével. Egyszer kiszaladt belőlem, hogy: nagytiszteletű úr, nekem annyi bűnöm van. Tudja, mit mondott? Akárcsak nekem. S akkor megkérdeztem tőle: akkor mit csináljunk? Hát azt csináljuk lányom - mondta Joó Sándor - most én imádkozom magáért, azután maga imádkozik értem, azután megfogjuk egymás kezét és Arra gondolunk imádságban, akiről azt írja az apostol, hogy nagyobb Ő a mi szívünknél és Ő mindent tud, és azt is tudja, hogy az Isten kegyelme és szeretete nagyobb a mi bűneinknél. Azután feloldozott, elküldött. S akkor én már tudtam, hogy kell folytatni ennek az asszonynak a lelkigondozását. Valahogy úgy, ahogy elkezdte Joó Sándor. S 20 év óta megkísérlem valahogy úgy tenni, ahogy tőle tanultam. Nem mindig sikerül. Nekem nincs akkora szívem. Vissza