Jézushoz vezető út

Előszó

Sok fül hallja a kegyelemteljes meghívást: "Jöjjetek énhozzám...", a részvétteljes Megváltó azon meghívását, amely szeretettel keresi fel az Istentől eltávolodottakat. Sok oly ember szívébe hatolnak be e szavak, kik vágyakoznak az Úr segedelme után és felébresztik bennük az atyai házba való visszatérés vágyát. De ugyanakkor megismétlik az ilyen kereső lelkek Tamás kérdését: "Mi módon tudhatjuk... az utat?" Úgy vélik, hogy az atyai ház igen távol van és a hozzávezető út fáradságos, bizonytalan. Melyik hát az atyai otthonba vezető út?
Könyvünk címe kifejezi egyúttal annak küldetését is. Jézusra mutat rá, mint az egyedüli lényre, aki az emberi szív vágyait csillapítani és az ingadozók, valamint a kétkedők lábát a békesség útjára vezérelni képes. A megigazulásra és jellemszilárdságra törekvőt lépésről-lépésre vezeti e könyv a keresztényi élet útján az áldások teljéhez, amely a saját énnek tökéletes átadásában és a bűnösök barátjának megmentő kegyelmébe, valamint megtartó tartalmába vetett megingathatatlan bizalomban rejlik.
Ezen könyv tanításai már eddig is számos nyugtalan léleknek nyújtottak vígaszt és reményt; a Mester nem egy követőjét tették már képessé arra, hogy az eddiginél nagyobb bizalommal és örömmel haladjanak isteni vezetőjük lábnyomaiban. Reméljük, hogy e sorok még sokaknak lesznek segítségére a mennybe vezető út megtalálásában.
Jákob lélekben látta ezt az utat. Midőn egyszer, attól a félelemtől lesújtva, hogy bűnei teljesen elválaszthatják őt Istentől, aludni tért, álmot látja: "Imé egy lajtorja, vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala." Ily módon lett előtte kinyilatkoztatva a menny és föld közötti összeköttetés lehetősége. Az egyedülálló vándor, a remény és vigasz szavait kapta attól, aki a mennyei lajtorja legfelsőbb fokán állott. Vajha mindazok, akik az élet útjának eme kalauzát olvassák, ugyanazon bizonyossághoz jutnának, mint amelyben egykor Jákob a látomás éjszakáján részesült. Vissza