Johann Nepomuk Ender - Thomas Ender emlékkiállítás

Előszó

Az MTA Művészettörténeti Kutató Intézete kevés alkalmasabb feladatot találhatott volna magának, mint az Ender-ikerpár kiállításának megrendezése. Egyiküknek, Johann Nepomuk Endernek köszönhető többek között az Akadémia számos alapító tagjának portréja, az Akadémia allegóriája, (ma is használatban levő) címere-pecsétje - majdnem azt írtam: lógója. Ez a kép - pontosabban a Széchenyi István szorgalmazására a pecsétnyomó előzményéül szolgáló, Borúra derű című, 1831-ben készült olajfestmény - nemcsak viharfellegektől súlyos, hanem az allegorikus utalásoktól is. Hébé istennő, hasonló kéztartással, mint egy solymár, a tudomány serlegét tartja a tudásszomjas nemzetet (esetleg magát Széchenyit?) jelképező sas elé - Pallas Athénéhoz méltó, ám magyar címeres pajzsáról nem is beszélve. Nem kevésbé jelentésterhes ez a festmény, mint Ender másik műve, melyet a Magyar Nemzeti Múzem megrendelésére, ám ismét Széchényi-család kontrollja alatt, Széchényi Ferencről néhány évvel korábban készített (1823), s amelyről Kazinczy némi iróniával így nyilatkozott: „...el van halmozva a' tudományok attribútumaival. A' hős, felelevenedvén, ki nem tudna jönni ezen holmik rettenetes sokasága közzül." A Borúra derűvel kapcsolatban mindazonáltal nem lenne helyénvaló az élcelődés, egyszerűen azért nem, mert kiváló kvalitású kép, a művész főműve, másrészt elfogadjuk, mert a Magyar Tudományos Akadémia alapításának autentikus dokumentuma. A maga nemében párdarabja egy másik allegóriának, Ferenczy István P"ásztorlánykájának (1822), mely nemcsak a „szépmesterségek", hanem egyszersmind a magyar képzőművészet kezdeteit is hivatva volt jelezni. Ferenczy volt az MTA első és sokáig egyetlen képzőművész tagja (a második Barabás Miklós, a harmadik id. Markó Károly), Johann Ender 1818-ban minden bizonnyal járt az ő római műtermében, ugyancsak Széchenyi kíséretében. És amit ezek a művészek allegorikusán próbálnak érzékeltetni, ugyanannak tudománytörténeti paradigmaváltásnak a már érezhető előszele, mely annyira ellentmondásosan és mégis dinamikusan tükröződik a „Gründungszeit" különböző tudományelméleti dokumentumaiban.
Ahhoz képest ugyanis, hogy az MTA 1827-es alapító törvénye „tudományok és szépmívességek"-ről beszél, két évtizeddel később már egyértelműen a Nyelvtudományi Osztályhoz tartoznak a „széptudományok", azon belül is a képzőművészetek elmélete, a művészettörténet, de a széppróza és a költészet is, míg a Filozófiai Osztályhoz tartozik a „széptan". És ma mi a helyzet? Különösen, ha a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát sem hagyjuk figyelmen kívül? Ilyen kérdésekre segít választ találni, vagy ehhez hasonlókat segít feltenni egy Ender-kiállítás.
A másik iker, Thomas munkássága földrajzi, helytörténeti és műemléki kutatásokhoz szolgálhat forrásul, kettejük sorsának összehasonlító vizsgálata pedig - amire valószínűleg maguk sem gondoltak volna - akár alkotáspszichológiai, ikerkutatási stúdiumok sorát válthatná ki. Azzal kezdtem, hogy kevés alkalmasabb feladatot találhattunk volna... Helyesbítek: számos alkalmasabbnál alkalmasabb feladat kínálkozik az MTA Művészettörténeti Kutató Intézet számára, azon szerencsés konstellációnál fogva, hogy az Akadémiát kezdettől fogva érdekelte a művészet.
Vissza