Fekete gyémántok

Fülszöveg

1869-ben Jókai Mórt, az akkor már nagy regényírót Pest népe Terézváros képviselőjévé választotta. "Mindamellett - írta róla szóló könyvében csúfondárosan Mikszáth Kálmán - nem fogja fel a dolgát jól. Nem jár a polgárgyűlésekre, sörházakba és mindenféle terézvárosi klikkekbe, hanem dolgozik. Mindjárt a választás után hozzáfog a Fekete gyémántok megírásához, amelynek leíró részei páratlanok az irodalomban, s Hugo Viktor fönséges leírásaival versenyezhetnek."
A Hon 1869 decemberében kezdi meg a Fekete gyémántok folytatásos közlését. A Jókai-hívők tábora meglepetten figyelt föl az új témára: Jókai most nem a távoli múltakban vagy a reformkorban kalandozik történetével, hanem modern időkről - bankárokról, tőzsdei spekulációkról, panamákról ír; arról a harcról, amelyet a nemzeti ipar képviselői folytatnak a külföldi tőke agresszív behatolása ellen. A történet háttere Danielik János címzetes püspök botránya. Danielik ugyanis 1866-ban a magyar egyházi nagybirtok egy részét zálogba akarta adni egy belga bankárnak, s a regényben szereplő Sámuel apát mesterkedései ebből a valóságos históriából táplálkoznak. A Fekete gyémántok valóban remekmű, a mai olvasó is belefelejtkező izgalommal ismerkedik pompás, sokszálú meséjével és remek karakterfiguráival. Hőse Berend Iván, az aszkéta tudós, a haza ügyeiért lobogó, önfeláldozóan jó, rettenthetetlen bátorságú férfi - akit még ivásban és kardvívásban sem pipálhat le senki -, megtestesítője egy egész korszak nemzeti és férfiideáljának. "Ennél szemképráztatóbb regény nem írt még ő sem - írja Zsigmond Ferenc 1924-ben a Jókai -centenáriumra készült monográfiájában. - Valóságos kirakata ez a mű a Jókai-fantázia kábító sokféleségű fölszerelésének". Vissza