Szeretve mind a vérpadig I-II.

Előszó

A ZOMOTOR

Ez a szó „zomotor" olyan régi már, hogy csak a nyelvtudósok és régiségbúvárok ismerik, azok pedig nagyon fogják a fejüket csóválni, mikor megtudják, hogy itt most egy nagy lakodalom van készülőben, mert amaz egészen mást jelent.
Pedig hát az nevezetes lakodalmi vendégség volt, amihez nemzetes Tisza Istvánná nagyasszonyom úri portáján készültek, úgy pünkösd után való hétben, 1698-ban. Az előkelő, nagy birtokú aszszonyság egyetlen leányát: Ilonkát adja férjhez a környék egyik legtekintélyesebb férfiához, tekintetes Visontai Kovách István uramhoz, Verebély megye alispánjához.
Verebély vármegye neve maga sincs már a földabroszon, valamint sok minden nem kerül már az asztalra, ami akkor kézen-közön forgott: többek között azok a drága ételfogások sem, amikkel a hajdani magyar nagyúr a meghívott násznépet meg szokta vendégelni. Nem a mai kákabélű ivadéknak valók azok. Most ha csak foghegyen kóstolgatnátok is végig egy ilyen traktát, hat doktor nem támasztana fel, úgy ágynak esnétek tőle; akkor doktor se volt kéznél; akinek megártott a sok bevett jó, ott volt a kenőasszony, kidömöckölte a hátából a magyar betegséget. Kellett is aztán az ilyen ételek előállításához ember, több mint elég. Nemzetes Tisza Istvánné úrasszonyomnak a portáját ismeri minden ember. Hajdan az ő férje is alispánja volt a megyének: folyvást sok vendéget kellett ellátni. Volt abban a házban négy-öt konyha; külön a nyársonsültek számára, meg más a kalácsoknak; azonkívül vagy három kemence a szilvásban a levelensült készítéséhez. A konyhaművészet összegezett remekeinek előállítására szolgáló laboratórium azonban közvetlenül az úrasszony lakszobájával állt összeköttetésben, hogy ő maga mindenre felügyelhessen, s vitás kérdésekben döntő szavával igazságot szolgáltasson. Amire ilyen nagy vendégség előkészüléseinél sűrű alkalom volt. Ma van a vőlegény megérkezésének a napja; délelőtti istentisztelet után lesz az esküvő. Azért haladt ki ilyen későre az időből az egybekelés, mert a család egyetlen férfitagja: Gábor úrfi, odalenn van a Bánátban a nemesi bandériummal a török ellen; mind azt várták haza, a menyasszony nagyon óhajtotta, de csak nem jöve meg. Már most hát nála nélkül költik el a lakodalmas kását. Vissza