József nádor (1776-1847) Pest-Budán

Előszó

Az egykor virágzó Duna-parti városok, Pest és Buda a XVIII. században lassanként ismét gyarapodni kezdtek. Mária Terézia uralkodása idején megszépült a Vár, az egyetem és a kormányhivatalok egy része Budára, majd Pestre települt, megnövekedett a lakosság száma, a terjeszkedő külvárosokban kisebb-nagyobb boltok, műhelyek nyíltak. Mindez azonban a spontán fejlődés eredménye volt, koncepciótlan és tervszerűtlen.
Ebbe a barokk pompától a legnyomorúságosabb szegénységig számtalan arcot mutató, sokszínű városba került, szinte gyermekfejjel Habsburg József főherceg. 1795-ben diadalkapun át vonult be Budára, alig 19 esztendősen, mint királyi helytartó. A budavári palotában rendezett fényes bálok közben az ablakból kitekintve hiába kereste Firenze vagy Bécs hangulatát. Az ifjú, aki kezdetben csak a világi hívságoknak, a szórakozásnak, zenének, táncnak élt, családi tragédiák során jutott el az értelmes élet igényléséhez. Első felesége, Nagy Katalin cárnő unokája, Alexandra Pavlovna nagyhercegnő korai halála után kezdett törődni az elmaradott Pest-Budával és látott hozzá városszépítő tervei megvalósításához.
A XIX. században gyakori tűzvészek és árvízek lehetőséget teremtettek volna a lassú és esetleges változtatásra, de a véletlenek helyett a nádor a Szépítő Bizottmányra bízta a város tervezését. Megbecsülte és elismerte a szakmai tudást, ezért nem meglepő, hogy barátjának nevezte Pollack Mihályt, a korszak egyik legkiválóbb építészét, a Nemzeti Múzeum tervezőjét. Széchenyi István naplója bizonyítja, hogy a nádor támogatta a híd, az alagút, a gyárak, gazdasági egyletek létrejöttét. Vissza