Párhuzamok és kapcsolatok

Fülszöveg

Juhász Géza Párhuzamok és kapcsolatok c. könyve első részének tanulmányai a magyar szerb színházi és drámairodalmi kapcsolatok eleddig kellően fel nem tárt fejezeteiről, Kisfaludy Károly és Jovan Sterija Popovic dramaturgiájáról szólnak, akiket a saját irodalmukban a modern dráma megteremtőjeként tartanak számon: a két dramaturgia közös vonásairól, a két jelentős alkotó lehetséges kapcsolatáról. Emellett a szerző olyan tényekre is rámutat, melyekről eddig kevés szó esett, nevezetesen arról, hogy Sterija pesti tartózkodása idején láthatott magyar színielőadásokat, mégpedig éppen Kisfaludy-darabokat is, melyek az akkor időszerű nemzeti romantika jegyében születtek. S ez az eszmeiség jellemzi majd Sterija első színműveit is. Juhász Géza rámutat a magyar és szerb társadalmi körülmények közötti hasonlóságra, a nemzeti öntudat ébredésére, ami majd mindkét író műveiben visszhangra talál, de mindkét szerző életművének legjavát a vígjátékok jelentik, melyekben korukat s annak társadalmát bírálták. Különösen jelentős Sterija Hazafiak c. vígjátékának elemzése s a benne előforduló magyar szavak számbavétele.
A második fejezet a magyar színművek szerb hőseiről, illetve a magyar színművek előadásairól szól a horvát és szerb színpadokon. Ezen a területen alapvető fontosságú a baranyai származású magyar színész, Balog István drámája Cserni Györgyről, melynek színrevitele a magyar szerb színházi kapcsolatok kezdetét jelenti. A szerző mindenekelőtt azokat a körülményeket vizsgálja, melyek a szerb felkelésről szóló dráma létrejöttét magyarázzák, majd áttekinti a mű előadásait a magyar és szerb színpadokon. A múlt század közepének drámai terméséből a Brankovcis Györggyel foglalkozik, ismerteti keletkezésének körülményeit, előadásait és operaváltozatát is. E tanulmány harmadik része a szerbesítéseket tárgyalja, azaz a szerb átdolgozásban igen népszerű népszínműveket a szerb színpadokon.
A kötet második részében Juhász Géza a jugoszláviai magyar színjátszás és drámairodalom történetének fontos fejezetéről értekezik. Áttekintését a humanizmus és reneszánsz korabeli drámai szövegekkel kezdi, majd a múlt század végének szerzőivel folytatja, hogy aztán részletesen foglalkozzon a két háború közötti időszakkal., Az előtörténet ismertetése után a színházak nélküli színművek két háború közti szakaszát tárgyalja, ezen belül pedig ama szerzők felé fordul figyelme, akik a drámaírásban a folytonosságot képviselik (Borsodi Lajos, Radó Imre, Farkas Geiza, Vidor Imre, Szántó Róbert), továbbá Sinkó Ervin A máglya tövében c. verses drámáját, amely az író messianisztikus alkotói korszakába illeszkedik, akárcsak korabeli lírája. Foglalkozik a két háború közti jugoszláviai magyar irodalom szervezőjének, Szenteleky Kornélnak a drámai kísérleteivel, német nyelvű színművével, Debreczeni József egyfelvonásosairól szólva pedig összekapcsolja ezt a korszakot a második világháború utáni periódussal: Somogyi Pál és Csató Károly (Cseh Károly) műveit ismertetve felmutatja az ún. szociális tematika vonulatát, amely a polgárinak nevezett témákkal együtt teljessé teszi a két háború közötti évtizedek drámairodalmának történetét.
A Párhuzamok és kapcsolatok fontos adalék a 19. századi színház- és drámairodalom történetéhez, a két háború közötti írók életművének kiteljesedéséhez. A tanulmányok jellege egyszerre irodalom-, színház- és művelődéstörténeti, s ennek megfelelően tudományos jelentősége is háromszoros, azaz többrétű.
Gerold László Vissza