Juhász Gyula hatszáz napja (dedikált példány)

Előszó

Juhász Gyuláról szinte egyhangúan állítják, hogy ismert stációi közül a szakolcai volt a legelviselhetetlenebb. Úgyszólván vád alá helyezik Szakolcát. "Nagyvárad mesevilága után elkövetkeztek Szakolca kopár dombjai" - írja a fiatal Juhász Gyula arcát felidéző Vásárhelyi Júlia. A Holnap meleg szénsavas városából a kenyér odakényszeríti "a vágy és cél nélküli végekre" - mondja Komlós Aladár az Új magyar líra című kötetében. "Egy elhagyott felvidéki kisvárosba kerül, ahol csak könyvek a barátai" - idézhetjük első életrajz-íróját, Baróti Dezsőt. Valóságos csapás volt Szakolca, "mely a költő önbizalmát végleg szétzúzta, apjától örökölt beteg szervezetének ellenállását megtörte, s kiszolgáltatta őt a szörnyű kórnak, az idegbajnak" - magyarázza életművének körültekintő összeállítója, Péter László. Az egyik szegedi újság pláne azt közölte 1912-ben, hogy Juhász Gyula egy nyomorult kis községben gyötrődik, szenved, mint "a magyar költészet keresztre feszített Krisztusa".
Evvel ellentétben néhány kisebb tanulmányomban, főképpen a Juhász Gyula Szakolcán címűben (Pozsony, 1940), rámutattam Szakolca pozitív jelentőségére a Juhász-életmű szempontjából. Azóta a költő monográfusa, Kispéter András, megkockáztatta azt a felfogást, hogy Szakolca "inkább serkentőleg hatott" Juhász költészetére. A szakolcai versekben Kispéter a költő legszebb impresszionista alkotásait látja, sőt evvel kapcsolatban említi Juhász realizmusát is. Bóka László tanulmánykötetében (Tegnaptól máig, Bp. 1958) már határozottan ezt írja Szakolcáról: "Itt születik meg a legszebb szerelmi líra, s itt születik meg a tájszeretet legforróbb vallomásainak egész sora." Vissza