Sándor Mátyás

Előszó

Részlet a könyvből:

A POSTAGALAMB

Trieszt, Isztria (a hajdani Illyria) fővárosa két, egymástól lényegesen különböző városrészből áll: az egyik a Terézvárosnak nevezett gazdag újváros, amelynek szabályos házsorai az öböl medréből elhódított partsávon húzódnak, a másik a Karszthegységhez tartozó domb lejtője és a Korzó közé ékelt területeken rendetlenül összezsúfolt, szegény óváros. A dombtetőn meredező fellegvár festői látványt nyújt a szemlélőnek. Trieszt kikötőjét a tenger felől a San Carlo-móló zárja el. Közelében főként kereskedelmi hajók vetnek szívesen horgonyt. Itt verődnek össze, mégpedig olykor nyugtalanítóan nagy számban, azok a hazátlan, cigányéletű csavargók, akiknek ruhája, nadrágja, mellénye, zekéje bízvást el lehetne zseb nélkül, mert viselőjének sohasem volt és valószínűleg sohasem lesz zsebbetennivalója.
Ha azonban valaki 1860. május 18-án alaposan megnézte volna e kóbor csapatot, akkor talán két, némileg jobban öltözött egyént fedezett volna fel közöttük. Nem kétséges, hogy egyikük sem volt soha bővében a forintoknak és krajcároknak, hacsak valami előnyös véletlen nem kedvezett nekik egyszeregyszer. De az is igaz, hogy mind a ketten olyan emberek voltak, akik mindenre hajlandók, csakhogy maguk felé fordítsák a szerencsét.
Az egyiket Sárkánynak hívták; azt állította, hogy Tripoliszból való. A másik Szicíliából származott és Zirone volt a neve.
Vagy tízszer végigrótták a mólót, aztán megálltak a végében. A Trieszti-öböltől nyugatra a sík tenger nyílik; Sárkány és társa a távoli láthatárra meredt, mintha arra várna, hogy valahol a széles vizen feltűnik az a hajó, amely a szerencséjüket hozza... Vissza