Előszó
A ravensbrücki gyüjtőtáborban tudtam meg fogolytársaimtól, hogy férjemet, Juliusz Fucsikot a nemzetiszocialista bíróság 1943 augusztus 25-én Berlinben halálra ítélte.
További sorsára vonatkozó...
Tovább
Előszó
A ravensbrücki gyüjtőtáborban tudtam meg fogolytársaimtól, hogy férjemet, Juliusz Fucsikot a nemzetiszocialista bíróság 1943 augusztus 25-én Berlinben halálra ítélte.
További sorsára vonatkozó kérdéseink visszhangja a tábor körüli hatalmas falról verődött vissza.
A hitleri Németország veresége után, 1945 májusában a börtönökből és gyüjtőtáborokból kiszabadultak azok a foglyok, akiket a fasiszták már nem tudtak halálra kínozni vagy megölni. A felszabadultak között voltam én is.
Visszatértem a szabad hazába és nyomozni kezdtem férjem után, mint ahogy ezrek keresték és keresik férjüket, feleségüket, gyermekeiket, szüleiket, akiket számos kínzóhelyük valamelyikébe hurcoltak el a német megszállók.
Megtudtam, hogy Juliusz Fucsíkot elítéltetése tizennegyedik napján 1943 szeptember 8-án Berlinben kivégezték.
Megtudtam azt is, hogy férjem a pankráci fogházban feljegyzéseket készített. Egy Kolinszky nevű fegyőr tette ezt számára lehetővé, aki papírt és ceruzát adott be neki, a teleírt lapokat viszont titokban kicsempészte a fogházból.
Találkoztam a fegyőrrel és fokozatosan megkaptam tőle Juliusz Fucsík pankráci börtönnaplójának anyagát. A különböző embereknél elrejtett lapokat összeállítottam és most, Juliusz Fucsík utolsó műveként, átadom neked, olvasó.
Vissza 
