Ellenforradalom és vörösterror - Tamási 1919

Előszó

1990 előtt sok szó esett az 1919-es fehérterror rémtetteiről, az áldozatok előtt 1945 után emlékművek, emléktáblák állításával tisztelgett a kommunista rendszer. A tiszti különítményesek által Tamásiban a Tanácsköztársaság bukása után felakasztott tizenegy embernek a városban két emlékhelye is van: a Würtz Ádám Általános Iskola Eötvös utcai épületének falán, valamint a Deák Ferenc utcában, a kivégzőhelyül szolgáló egykori kocsma homlokzatán is áll egy-egy emléktábla. Arról évtizedekig szólni sem lehetett, hogy városunkban a véres 1919-es esztendőnek nem ők voltak az első áldozatai, hiszen a proletárdiktatúra alig 4 hónapos fennállása alatt csak Tamásiban hét ember halt meg erőszakos halállal, országos viszonylatban pedig az áldozatok száma közel 600 főt tesz ki. Jellemző, hogy a községünkben 1919. május-június fordulóján történtekről legbővebben két - nem Tamásiról szóló - helytörténeti műben olvashatunk: Vendel István szekszárdi polgármester 1941-ben Szekszárd-monográfiájában példaadásként mutatta be a megyében legtöbb áldozatot követelő tamási ellenforradalmat, míg Nóvák József 1959-ben Dombóvár 1919-es történetéről írt munkája a felkelést leverő dombóvári vörösőrök legnagyobb fegyvertényeként - természetesen ellenkező előjellel - részletesen tárgyalta a megmozdulást.
A történetírás a rendszerváltás után sem vette újra nagyító alá a tiszti különítmények tevékenységét megelőző, Romsics Ignác által találóan „helyi jellegű paraszti ellenforradalmaknak" nevezett megmozdulásokat, amelyek 1919 tavaszán és nyarán főleg a Dunántúlon és a Duna-Tiszaközén számos helyen vontak véres megtorlást maguk után. Bár Tolna megyében a Tanácsköztársaság elleni fellépés több helyütt is követelt polgári áldozatokat - Kistengelicen, Nagyszékelyben és Tengelicen egy-egy, Bölcskén, Dombóváron, Szekszárdon és Tolnán két-két, Pakson négy, Dunaföld váron pedig hat embert öltek meg a vörösök - a „tamási ellenforradalomként" emlegetett esemény az áldozatok száma alapján Tolna megye legjelentősebb fegyveres antikommunista megmozdulása volt. A tamásihoz hasonló ellenforradalmi megmozdulások közös jellemzőit Glatz Ferenc így foglalta össze: „Az ország különböző vidékein kirobbanó ellenforradalmi megmozdulások nem valamilyen központból szervezett és irányított akciók voltak. Ennek ellenére megközelítőleg azonos módon zajlottak le (...). A felkelések szervezői elterjesztették: a proletárdiktatúra megbukott, Budapesten új, polgári kormány alakult. A Vörös Őrséget lefegyverezték, a direktórium tagjait letartóztatták. A régi tisztviselők néhány órára vagy napra visszaszerezték a hatalmat. Ezután megérkezett a tanácsállam karhatalma, a lázadást leverte, és következett a rögtönítélő forradalmi törvényszékek által kimért megtorlás, börtönbüntetésekkel és akasztásokkal." Vissza