Az alkotómunka első évtizede

Előszó

Évszázados hagyománya a világ, de legalábbis Európa színházművészetének, hogy az alkalomra, a produkcióra szerződött társulat hozta létre a színházi előadásokat; majd, miután közönségük érdeklődésének megfelelően eljátszották, az alkalmi társulat feloszlott. A színészek ezután kettesével, hármasával, vagy legtöbbször egymaguk útnak indultak és így más vidéken, nemegyszer más országban szövetkeztek újra, másokkal, egy másik produkcióra. Később a vándorszínészek mellett megjelentek az utakon, a városokban a vándortársulatok is. A vándorszínészek gyakorta szegődtek egy-egy szerepre, alkalomra hozzájuk is, s ezek szívesen látták őket többnyire kicsiny, állandó magjuk kiegészítésére. Csak sokkal később, Angliában az 1500-as évek végén, Franciaországban az 1600-as, Németországban az 1700-as években kezdenek megjelenni az állandóan egy helyen dolgozó társulatok, de a vándorszínészet „intézménye" ekkor is megmarad - sőt az opera világában ma is megszokott szerződési-szerveződési forma. Az európai fejlődéshez hasonlóan a magyar színjátszás kialakulására is jellemző mindez. Az iskolák állandó falain belül zajló, a diákság által előadott iskoladrámáktól eltekintve, ilyen vándorszínészek, mutatványosok rótták az utakat nálunk is. Paradox módon jelentőségük csak növekszik, amikor a magyar színészet hőskorában, Kolozsvárott, Székesfehérvárott és Pesten megalakulnak az első állandó játszási helyek, mivel ezekben az említett, vándorszínészekből alakult, állandóan változó társulatok játszanak. És, bár egyre „intézményesebb" formában, de ez a rendszer maradt meg a századvég és a századforduló nagy gazdasági fellendülésében, amikor legtöbb vidéki városunkban felépülnek az állandó színházak. A második világháború után kialakuló, központosított rendszer természetesen a színházakat is állami irányítás alá vonja és a színészeket állandó társulatokba parancsolja. Ebből a folyamatból azonban kimarad Székesfehérvár. Az 1962-ben újjáépített fehérvári színházban nem alakul társulat, így a színház Radványi László igazgatása alatt úgynevezett „befogadószínház" marad. A színház státusza sem igazán színház, hanem "színházi célú művelődési intézmény", vagyis valami, ami a színház és a művelődési ház kategóriái közölt helyezhető el. Ennek megfelelően nem megyei, hanem városi fenntartású intézmény és falai között a közeli színházak tájelőadásai zajlanak. Valószínűleg itt fedezhetjük fel a gyökereit annak, hogy a fehérvári közönségnek igen határozott igénye van a változatos műsorkínálatra, hiszen a csekély számú tájelőadások alkalmával mindig más és más produkciót láthatott a közönség. Ugyanakkor bátran állíthatjuk, hogy a kor színvonalán, jó előadásokat láthatott, hiszen a főváros közelsége szerencsésen befolyásolta a műsorkínálatot. Tehát a kevés fogadott előadásnak köszönhetően a városban egy igényes és nagy változatosságot igénylő közönség kezdett kialakulni, amelynek lassan, egyre több előadásra lett igénye. Vissza