Az épitészet története I-III.

Előszó

I. kötet
A művészet olyan régi a földön, mint maga az emberiség. Eredetét annak köszöni, hogy a teremtés urának törekvése a több, a fölösleges felé irányult: a fölös idő és munkaerő adta meg keletkezésére az első okokat.
Az ős ember még csak barlangban lakik, közösen a fenevaddal, de kő baltájára és szarvasagancsból való szerszámaira már diszítményt vés; ruházata csak néhány bőrdarab, de párjának már csont ékszereket farag; alig ismeri még a tűz használatát, de agyag edényein megalkotja az első diszítő elemeket, melyek némelyike évezredeken keresztül vele fejlődött, míg kiérdemelte a művészi alkotás nevét.

II. kötet
Az ókori világ művészete a római császárság idejében rendkívüli nagy elterjedésűvé lett s megállapodás nélkül haladt az átalakulás útján. A római hatalom azonban túltengett s erkölcsi elfajulására vezetett. Az alatt az emberiséget és szellemi alkotásait mozgató erők közé pedig egy új lépett, amelyhez hasonlót sem előbb, sem később nem találunk, amely befolyását az egész ismert világra kiterjesztette és napjainkig fönntartani tudta: a kereszténység. Ez eleinte szabadon fejlődhetett. Csupán később, mikor a pogányság kezdte észrevenni a hatalmas vonzó erőt, melyet az új vallás az elnyomott népre gyakorol, lépett föl előbb kisebb, később nagyobb erőszakkal ellene. A kereszténység első hiveit üldözni kezdték és vezéreik csakhamar a római hatalom sujtó erejét tapasztalták. A térítő apostolok s azok elődei, az első püspökök, sőt későbbi századokban már maguk az egyszerű hivők is, vértanukká váltak. Mindazonáltal az új vallásban rejlő eszme, mely az egyenlőséget és szeretet tette a rabszolgaság és kegyetlenkedés helyébe, ellenállhatatlanul hódított. A kereszténység kulturája lassankint helyet foglalt a pogány műveltség mellett és megveté alapját sajátos művészetének. Az új vallással azonban nem született egy csapásra új művészet is. A keresztény művészet gyökereit a hellén-római talajba bocsátá s ez elég erős, hogy az új vallás szükségleteit részben új formákkal kielégítse. Az ókori művészet életképessége nélkül a keresztény művészet nem is keletkezhetett volna. Az első századok sanyarúsága azonban rányomta bélyegét a kereszténység fejlődni kezdő művészetére is.

III. kötet
A XV. század elején az európai népek között az irodalomban, tudományokban és művészetekben hatalmas változások keletkeztek. A középkor szelleme elavult már; azok az eszmék és szokások, melyeket a kereszténység hozott belé, reformálásra vártak. A reformot a renesszansz, magyarul ujjászületés, megújhodás hozta meg. A renesszansz vezéreszméi az általános emberi szabadság és függetlenség, meg az egyénnek érvényesülése voltak.
A renesszansz legelőbb az államalkotás terén lépett munkába. a régi zsarnokuralom alatt álló birodalmak helyébe ujak léptek, melyek a polgárság nagyobb szabadságával alkották meg kormányzataikat. A vallás terén is hatalmas ujítás, a reformáció, keletkezett és vele az addig egységes kereszténység megoszlott. A megszaporodott keresztény vallások a tisztán egyházi vezetést elvetve, a hivőket is belevonták működésükbe; így megszünt a vallásos életnek a középkort jellegző zárkózottsága. A vagyonosodásnak és gazdagodásnak csodálatos forrásai nyiltak az új világnak, Amerikának fölfedezésével; a gyarmat- és tartományszerzésnek eddig egyetlen módja - háború - helyébe a kereskedelem, elsősorban a tengeri hajózás lépett. A művészetek terén az antik világ nagy alkotóihoz hasonló lángszellemek léptek föl. Mikel-Anzselo és Lionardo da Vincsi méltán állíthatók Fidiasz mellé. Megváltozott a középkori világ: elágazott a vallás, egyenlővé lett az emberek joga és hatalma, gazdagodott Európa és ismét érvényesült a művészetben az egyén. Vissza