Nemcsak az fontos kérdés, hogy mit gondolunk a világról, néha arra is rá kell kérdeznünk, miért éppen azt gondoljuk. Minden nemzedék az elődök vállán áll, ami egyfelől más horizontot jelent számára, de ugyanakkor korlát is, hiszen az elődök munkáira épül gondolkodásunk. Többé-kevésbé kész sablonok és mintázatok határozzák meg tehát az új gondolatok kiinduló- és sarokpontjait, amelyeket sokszor fel sem ismerünk, hiszen tanulmányaink és olvasmányaink révén a gondolkodás természetes kereteivé válnak. Az, hogy miként is alakult a Kádár-rendszer (ellen)forradalom képe, legalább három szempontból fontos. Egyrészt magának a történeti tárgynak a szempontjából, hiszen az, amit a rendszer állított az eseményről, meghatározza azt a (köz)gondolkodási keretet, melybe bármilyen új információt a későbbiekben be lehetett illeszteni. Bizonyos értelemben tehát máig hatóan velünk vannak annak a rendszernek az állításai, amely önmagát a forradalommal szemben határozta meg. Másrészt a forradalom elbeszélése nem pusztán politikai okokból változott, hanem a rendszer általános kultúrpolitikai fordulatait is követte. Harmadrészt - és még tágabb keretbe helyezve tárgyunkat - egynémely elbeszélésváltozatok és -változások informálhatják az utókort a rendszeren belüli politikai jellegű küzdelmek éppen aktuális állásáról. Ennek a könyvnek a célja, hogy betekintést adjon, miként és miért alakította ki a rendszer a forradalomról azt a képet, amit; majd miként építette fel ennek elbeszélését, és végül - a rendszerváltozáshoz közeledve - miként esett szét a párttal együtt az a narratíva, amit létrehozott.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.