Kalamáris

Előszó

Részlet a könyvből:

"Kedves Olga, most biztosan meglepődsz, hogy levelet írok neked, bár szó nélkül jöttem el otthonról. Azon pedig, hogy a postabélyegzőn Szarajevót olvasol, amennyire ismerlek, legalább tíz percig fogsz csodálkozni, hiszen amikor abszolvensek lettünk, én azt fogadtam meg, hogy eljutok Párizsba, te Szarajevóba indultál gondolatban, azon a forró és hirtelen üressé lett nyáron, amikor befejeztük az egyetemet, és sírva csomagoltuk újságpapírba kávéscsészéinket, hajnalig tartó kimaradásainkat, a vizsgákra virradó hajnalokat, s az éjszakákat, amelyeken Csehov-drámákat olvastunk egymásnak. Én eljutottam Párizsba, de hogy mennyire alkalmatlan vagyok a csavargásra, ott tudtam meg, amikor gesztenyefák után kutattam, s följegyeztem: 70 frank a muskátli. Mintha nem lenne belőle elég otthon. Vagy épp azért. S most itt fekszem a te Szarajevódban, lázas és mohó egymásba borulás után, Áron visszatért Diophantoszhoz, én meg téged kereslek, beszélgetni szeretnék veled. Nem véletlenül hágtam át íratlan törvényünket, s említettem meg szeretkezésünket, mikortól is nem beszélünk a testünket szabdaló vágy megvalósulásáról, három éve, négy, az óta a buta téli jelenet óta, amit a költő fia rendezett nekünk, félreértve kedveskedésünket? Eh, mindegy. Okom van a simogatást, ölelést, a végtelen pillanatokig eltartó gyönyört említeni, Olga, ezen az első szarajevói éjszakán, mert a várost tettem a magamévá így, de bután is hangzik ez kimondva, ám igaz, ott bizsergett bennem a vágy, amikor felszálltunk az egyes villamosra, és megláttam az apró hópelyhekkel takarózó Miljackát. Szemérmetlen nőként terpesztette szét magát a folyó, két partja két, sötét égnek meredő láb, amely simulón tűri a víz nyaldosását, a hópelyhek csiklandozó puhaságát. S az emberek, fiatalok és vidámságba veszők úgy álldogáltak az apró hidakon, mint örökös őrei e nagy szerelemnek, a folyócska és a part, a város végtelen szerelmének. Kitárulkozó kedvemet nem szegte az sem, hogy nem találtunk lakást magunknak. Házasságlevelet követeltek a telefonban, s nem hitték el, hogy otthon felejtettük." Vissza