Kalandozások és megtérések

Előszó

A VI. Szobrászrajz Biennálé és Szimpozion a Magyar Állam alapítása Millenniumának évében kerül megrendezésre. Ez az ünnepi alkalom megkívánja, hogy a szobrászrajz műfajának konkrét alkotásait a műfaji összetartozás okán összegyűjtve bemutató és ennek elemzését, tudományos értékelését felvállaló esemény saját történetét is áttekintse, az elmúlt öt rendezvény tanulságait összegezze. A Millennium ideje arra is lehetőséget kínál, hogy a szobrászrajz műfajának múltját, jelenét és jövőjét reprezentáló alkotások egymás mellett kerüljenek bemutatásra. Ezért a kiállításon a magyar művészettörténet kiemelkedő szobrász egyéniségeinek rajzai mellett láthatók a kortárs képzőművészek - pályázati felhívásra beküldött - művei, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász hallgatóinak és mestereiknek munkái. E hármas tagolású kiállítási anyaggal szemlélteti a rendezvény - az önállóságát újra felfedezett műfajban - múlt, jelen és jövő kapcsolatát, illetve folytonosságát. A kiállítás és szimpozion mottója - „Kalandozások és megtérések" - utal a magyar nép történetében a vándorlásokból, kalandozásokból az állammá szerződéshez való megtérésre, akár a keresztény kultúrához való kapcsolódásra is. Művészetelméleti értelemben arra is utal a jelmondat, hogy a fő alkotói tevékenységként a szobrászatot művelő művészek számára milyen kalandozást jelent a rajzi kifejezés lehetősége, amelyből biztos rendszerességgel térnek vissza a plasztikai megnyilatkozásokhoz. A szobrászi alkotói tevékenységben kalandozást jelenthet a spontán indulat, az esetlegesben rejlő kifejezés megragadása, míg a megtérés fegyelmező erejével hat az anyag, a technika, valamint a volumen diktálta szigorú tervszerűség. A magyar művészettörténet kiemelkedő szobrászegyéniségeinek rajzai - 1821 és 1967 között áttekintve - az emberi figura és állatalakok téri helyzetének, plasztikai lehetőségeinek elemzésével készítik elő kisméretű vagy monumentális szobraik megvalósulását. Vissza