Kalevala

Előszó

Finn rokonaink közt a népies hagyományok iránt való érdeklődés igen régi. Első nyilvánulása összeesik az irodalom kezdeteivel. Agricola püspök, a finn írók őse, már figyelmére méltatja az ősvallás emlékeit és hosszú versben ismerteti a finn istenek sorsát. Porthan Henrik Gábor pedig, a finn történetírás atyamestere, buzgón gyűjti a finn népköltési termékeket már ugyanabban az időben, midőn Macpherson kiadja Ossian dalait, Percy az angol népdalok gyűjtésében fárad, és Herdertől megjelenik a Stimmen der Völker in Liedern című szép gyűjtemény.
Ámde Porthan és követői Finnországban még nem tekintik a népköltést olyasvalaminek, ami önmagáért méltó a figyelemre. Csak mint forrást becsülik nagyra, histróiai, mitológiai, verstani és egyéb tanulmányaik szempontjából. Munkájukat belő és külső viszonyok hátráltatják. Majd a világtörténeti események játéka mindent megakaszt. A hanyatló svéd birodalom és a hatalmasan terjeszkedő Oroszország versengése, az «észak-európai kérdés» jutott a fegyverek erejével döntésre, s a kis Finnország volt a színtér. A hosszú harc vége az lett, hogy Svédország lemondott keleti tartományairól, s Finnország sorsa az orosz birodalomhoz fűződött. Csaknem 700 éves kapcsolat ért ezzel véget. Finnország, mely a harcból hősiesen kivette részét, a béke során alkotmányt kapott, s az önálló nemzeti fejlődés biztosítékaival, az évszázados egykori ellenség oldalán indult a bizonytalan jövő felé. Ez történt éppen most száz esztendeje, 1809-ben.
Noha az új fordulat kedvezőnek látszott Finnország önálló nemzeti életére, a hazafiak érezték, hogy az ország csak úgy fog megállhatni a hatalmas birodalom mellett, csak úgy érheti el biztosított szabadsága és jogainak fennmaradását, ha művelődésbe mennél több nemzeti tartalmat önt. Ezért az egyesítés után, mihelyt a régi sebek gyógyulni s az eleinte mutatkozó újabb bonyodalmak szűnni kezdtek, fokozott erővel vették munkába az ország szellemi felvirágoztatásának ügyét. Az addig nagyban mellőzött finn nyelv, irodalom, tudomány és művészet lelkes barátokra talált nemcsak a született finnek közt, hanem a svéd elem legjobbjainak körében is.
A népköltés rejtekeinek föltárását szintén újra megkezdték. Ez irányban az első lökést a svéd egyetemre járó finn ifjak adták. Általuk ismerkedett meg egy német orvos, von Schröter a finn népköltéssel, s 1819-ben kiadta Finnische Runen c. gyűjteményét. Északi Finnországjból, annak egy kis városából pedig nem sokkal ezután oly fénysugár terjedt szét, amely mintegy hírnöke lett a későbbi szemkápráztató világosságnak. Az idősb Topelius Zakariás, kerületi orvos, a pár éve elhunyt európai hírű költő atyja, maga is költő és a nemzeti nyelvnek rajongó híve, a szomszédos oroszországi finnek közül odajáró vásárosok szájából csodálatos énekeket hallott. Följegyezte őket s újabbkori dalokkal megszerezve kiadta 1822-ben e gyűjtéseinek első füzetét, melyekhez folytatólag további négy füzet járult. Az első gyűjtemény volt, mely a népköltésben rejlő nagy önálló érték elismerésének jegyében született meg. Vissza