Cézanne és a XX. század konstruktív művészete

Előszó

Ennek a tanulmánynak egy vetített képes előadás szolgált alapul, melyet először 1939 november 30-án a Zeneakadémia kistermében tartottam. Az eredeti szöveget sokhelyütt gyökeresen átdolgoztam, márcsak annál az oknál fogva is, mivel a reprodukált művek közül 33 nem szerepelt az előadáson. E tekintetben különösen azt tartottam figyelemreméltónak, hogy az új képes anyag nagyobbik fele magyar eredetű. Huszonkét reprodukció bizonyítja, hogy a Cézanne-hoz fűződő konstruktív stílusfejlemények, miként európaszerte, az új magyar művészetben is milyen jelentősek és teremtő erejűek. Tudom, hogy Cézanne és az általa elindított fejlődés csak egy részét teszi korunk csodálatosan gazdag és szövevényes művészetének. De ez a rész egy származástanilag és morfológiai szempontból folyamatosan összefüggő, hatalmas, szilárd stílusterületet alkot, melyet tömör struktúrájánál fogva jogosan tekinthetünk az új művészet gerincének, alapkőzetének. Ehhez a masszívumhoz képest a formailag kötetlenebb, inkább érzékletes valószerűségre vagy romantikus sejtelmekre és szürrealisztikus jelképekre irányuló művek világa szeszélyes festői és plasztikai vegetációnak mondható. Ez a gyönyörű, színes vegetáció inkább képzeletünket izgatja és költői kalandozásra csábít. A XX. század konstruktív művészete viszont szigorú, tárgyilagos rendszerezésre kötelez. Tanulmányomban erre a rendszerezésre tettem kísérletet, olyan átfogó szemlélet alapján, aminővel eddig tudtommal még senki sem próbálkozott a művészeti irodalomban. Vissza

Fülszöveg

Paul Cézanne a XIX. századvégi francia festőművészet lángeszű mestere, egész életében arra törekedett, hogy a könnyed, illékony fényszínpárlattá légiesedett impresszionizmust a tömörségnek és szilárdságnak a régiekkel, nevezetesen Pousin-nel és a nagy velenceiekkel egyenrangú fokára emelje. Jóllehet a hagyományokat eszményi példaként tisztelte is, jóformán végeláthatatlan, forradalmian új stílusbeli fejleményeket indított útra. Kállai Ernő tanulmánya ezeket a rendkívül szétágazó, sokrétű és messzire ható fejleményeket követi nyomon, és pedig reprodukcióról reprodukcióra, nemcsak a festészet, hanem a szobrászat és az építészet területén is. Kimutatja, hogy Cézanne művészetében nemcsak a tiszta, színnel fogalmazott festői felületnek, hanem a plaszticitásnak, főként pedig az új téri képzeletnek minő gazdag, új távlatai rejlenek. Teszi ezt olyan átfogó szemlélet alapján, melyre a modern művészeti irodalomban még senki sem vállalkozott. De a magyar olvasót ezen európai szemléleten belül különösképpen az érdekelheti, hogy Kállai Ernő a Cézanne-hoz kapcsolódó stílusfejleményeket fejtegetve, nem kevesebb, mint 21 magyar festőművész méltatásának ejti sorát. Az új magyar festőművészetnek számos, jelentős nagy értéke ilyenformán az őt megillető európai háttérhez, nemzeten felüli foglalthoz jut. A tanulmány értéke, e sajátosan magyar stílusfejleményeket illetően éppen abban rejlik, hogy megérteti velünk: a szigorú szerkezeti és formai kötöttség egyáltalán nem szegi szárnyát a szabadon, sőt rapszódikusan csapongó, érzelmes, sejtelmes képzeletnek, a lélek romantikus látomásának, ennek a sajátos módon magyar, tovább megyünk: nemzetien magyar képfogalmazásnak. Vissza