Kállai Ernő emlékezete

Előszó

Részlet:
"Szimbolikus, hogy Kállai Ernő mint önálló folyóirat-kísérletének - mely mindössze egyetlen számot ért meg 1929 tavaszán - a "Művészetbolond" (Der Kunstnarr) címet adta. Tudjuk: fanatikusan és szívósan, szinte (a szó legnemesebb értelmében) ösztöneit követve járta egész életében a műtermeket, kiállításokat, propagált a mindenkori korszerű művészet mellett; írásai több tucat fórumon képviselték határozott, gyakran magányos művészetelméleti és kritikai álláspontját; könyvei jelentek meg. Mégha mai, kiábrándult és iróniára érzékeny füleinknek kétértelműen hangzik is, megkockáztatjuk: Kállai maga is "művészetbolond" volt - ám miden sznob lihegés és intézményesült állelkesültség nélkül. Kritikus és kiállításrendező létére - akárcsak bármely más alkotónak életformája volt a művészet; ezért bizonyára nem lesznek idegenek lelki és szellemi habitusától Ottlik Géza szenvedélyes sorai: "Én azt tartom..., hogy a valóság se nem szép se nem csúf, se nem rossz, se nem jó, sőt értelme sincs semmi, amíg mi művészek értelmet nem adunk neki, s ihlettel, látomással, lelkünk teremtő erejével szépséget, igazságot nem lehelünk belé. A téma, a modell lehet rút is : a kép legyen szép." Igen: a belső szükségből fakadó művészet öntudata és hite az alkotásban, a Teremtés e földi másának értelmességében; mű és ember szükségszerű egymásratalálásában - mindez Kállai számra még a legkilátástalanabb időszakokban sem lehetett kétséges." Vissza