A legfőbb jóság

Előszó

Kinek szól ez a könyv?
Mindenekelőtt maguknak a babáknak!
Mivel azonban ők még nemcsak hogy olvasni nem tudnak, de még beszélni sem, sőt szavainkat sem értik, így olvassuk inkább az ő szemükkel, átélve az ő érzéseiket. Higgyük el, fogadjuk el, hogy a kezünkben lévő kis tehetetlen csöppség valójában egy tökéletes egyéniség, aki a génjeink által meghatározott test-börtönében most kezdi el tanulni mit is jelent embernek lenni. (Talán valahogy úgy, mintha egy új autót vásárolnánk, amibe beülve meg kell tanulni az egész szerkezet működését.) A baba számára minden érzés, minden benyomás teljesen új, amit ráadásul nem megbízható, be nem járatott érzékszerveivel kell elemezni, feldolgozni, megtanulni és a többi jelenséggel összeegyeztetni.
Egyre több a bizonyíték arra, hogy a szellemi létezés már jóval a születés előtt a magzatban aktívan jelen van: a magzat képes a tanulásra, "maga formálja" saját agyát. Képességei megvannak hozzá, hiszen a 6-7 hónapos magzat agysejtjeinek száma már teljes életére kialakult, és ezek az agysejtek újra már nem termelődnek, csak pusztulnak. Születés után az agy igen gyorsan barázdálódik: több százezermillió neuronja százbilliónyi kapcsolatot létesít a többi sejtekkel.
Az oly divatos számítógép-hasonlatot igénybe véve ez azt jelenti, hogy a komputert az újszülött maga programozza be génjei behatárolt keretei között. Természetesen van egy saját ritmusa, melyet egyre inkább befolyásol a külvilág ingerözöne: kevés inger esetén a folyamat lelassul, túl sok ingeméi a biztosítékok kikapcsolnak.
Ha a csecsemő az emberi lét kötelező tevékenységein túl (evés, anyagcsere, fény- és hőhatások, légzésreflex stb.) megfelelő adagolásban, ismerős közegben a gravitáció nyűgétől jórészt megszabadítva sikeres játéktevékenységgel szerezheti meg a tanuláshoz szükséges kommunikációs alapokat, felébredt kíváncsisága a tanulás első lépcsőfokát jelenti. Hogy ez a gyakorlatban hogyan történik, erről olvashatunk a továbbiakban. Vissza