Kálvin és a sákramentumok

Előszó

Tanulmányunkat azzal a megállapítással kezdjük, hogy Kálvinnak saját, sőt sajátos, a Bibliára alapozott sákramentum-tana van, és az ma is helytálló és alkalmas arra, hogy megelevenítse sákramentumi gyakorlatunkat, melyet az elszürkülés és a formalizmusba süllyedés veszélye fenyeget. Szándékosan mondunk Bibliát és nemcsak Újszövetséget, vagy a Krisztus általi rendeltetést említjük csupán, mert - amint látni fogjuk - Kálvin sákramentum értelmezésére rendkívül nagy hatással voltak az Ószövetségben található isteni jelenlét szimbólumai és az olyan előképek, mint a "körülmetélés" és a "páskabárány" elfogyasztásának a szertartása. A "saját" hangsúlyozásában, tudjuk, veszély fenyeget, mert minél egyénibb egy tantétel a reformáció kontextusában, annál nagyobb az esélye annak, hogy annak vallója eltávolodott a Biblia és az egyházi atyák tanításától. Egyénieskedésnek nincs helye a hit dolgaiban. Ha a sákramentumok esetében mégis használjuk Kálvinnal kapcsolatban a "saját" szót, ezt tudatosan tesszük, mégpedig azért, mert a többek által hangoztatott vélemény az, hogy Kálvinnak nincs saját sákramentum-tana, ami van, az az "ultraszimbolizmus2 és az "ultrarealizmus" közti közvetítés, vagy más szavakkal a sákramentum Zwingli általi "alulértékelése" és Luther általi "túlértékelése" közti kiegyenlítés keresése, tehát egyfajta kompromisszum csupán.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a fontosság, amit Kálvin az úrvacsora cselekményében, annak aktualizálásában, más szóval a "reális prezencia" létrejöttében a Szentlélek személyének és munkájának tulajdonít, egészen sajátos, "pneumatikus" jelleget ad Kálvin sákramentum-tanának, különösen úrvacsora-értelmezésének. Ezért joggal beszélhetünk Kálvin saját úrvacsora-tanáról. Az a tény pedig, hogy az utóbbi évtizedekben világviszonylatban megnőtt az érdeklődés - sőt feltűnő "érzékenység" támadt a Szentlélek személye és munkája iránt -, akarva akaratlanul Kálvin "pneumatikus", tehát lelki látásmódjára fordítja a figyelmet. Barth Károly munkálkodása kezdetén, 1923-ban írta, hogy eljön az óra, amikor "a Szentlélekről szóló református tan parancsoló szükség lesz számunkra". Ha Kálvinhoz visszanyúlunk, nyilván könnyebb lesz vállalni ezt. Vissza