Kánon az erdőn

Fülszöveg

Úgy látszik, Szopori Nagy Lajos jól ismeri azt a műfordítói minimumot, amelyhez minden esetben ragaszkodni kell, ha valaki arra vállalkozik, hogy egy másik nyelven született verset a saját anyanyelvén szólaltasson meg. Természetesen a fordítói tisztességről van szó, amely nélkül nemigen beszélhetünk műfordításról, legfeljebb sikerült átköltést vagy ügyetlen átírást emlegethetünk. És milyen különös, az utóbbi esetet az olvasó is megérzi, s akkor is gyanút fog, ha semmit sem tud az eredeti versről, ha nem ismeri a vers anyanyelvét sem.
Szopori Nagy Lajos, amennyire egyáltalán lehetséges, hű marad az eredeti költeményekhez, miközben következetesen alkalmazza a magyar műfordítók zsinórmértékét, a Pázmány-féle kánont, miszerint a fordítás szövege nem lehet idegenszerű, hanem olyannak kell lennie, "mintha először magyar embertől magyarul írattatott volna".
Mindez kettős kötöttséggel jár, s ebben a szorításban - különösen, ha versekről van szó - igen nehéz eleven szöveget teremteni: nyelvileg, tartalmilag pontosat, stilisztikai szempontból pedig kétszeresen is kifogástalant. Olyanfélét, amely tökéletesen felel meg az anyanyelv stilisztikai, poétikai normáinak, ugyanakkor lehető legtöbbet fejez ki, szólaltat meg az eredeti, ebben az esetben a finn nyelv, a finn vers költői értékeiből.
Szopori Nagy Lajos, aki ebben a kötetben az utolsó negyedszázad finn verseiből közöl reprezentatív válogatást, ennek a feladatának is megfelelt, s így azzal lep meg bennünket, hogy annak a távoli tájnak a költői - más történelem, hagyomány, kultúra szülöttei - egyenesen mihozzánk szólnak, nekünk beszélnek, a mi érzéseinknek, sejtelmeinknek adnak költői formát verseikben. Vissza