Kántorkönyv

Előszó

Előszó sorsosimhoz
Kik édes hazánkban a római katholikai Anyaszentegyház részéről a kántori hivatalt viselték, vagy velem együtt mostan viselik, voltaképen érezik, valamint én is érzem harminc esztendős hivatalomban, hogy ez ideig közrebocsátott énekes könyveinkben olyan fogyatkozás találkozik, melyet minden kántor tiszti gyakorlásában különös szorgalommal kénytelenittetik kipótolni. Nem akarok a fogyatkozást emlitve, senkit eleink közül megbántani, kik a kántorokon és isteni tiszteleten segiteni akarván, hasznos munkáikkal a közönségnek szolgáltak; megadom kinekkinek az érdemet és dicséretet, melyet tőlünk méltán kivánnak, és mi sem tagadhatunk meg a háladatlanság bélyege nélkül. Mert akárki legyen az, ki a közjónak előmozditásában hasznosan törekedett, vagy áldozatot nyujtott, annak maga az igazság szenteli és kivánja örök emlékezetét. Ők a tudatlanság és sanyaruságok idejében nem csak gondoskodtak a díszesebb és foganatosabb isteni tiszteletről, hanem tetemes kincset és virágokat is gyűjtögettek, melyekért nekik köszönettel tartozunk.
De hogy azokkal élhessünk hivatalunk alkalmatosságával, szükséges a rendbe szedés, ápolgatás, összeköttetés. Tapasztalásomból szólok. Mikor hivatalomhoz fogtam, sokszor megtörtént, hogy legnagyobb alkalmatlanságomra, a ritualén kivül még más nem egy, hanem több énekes könyvet is magammal kellett hurcolnom, honnét vagy a Minden-Szentek litániáját magyarul, vagy más hymnusokat, és az időhez és ájtatossághoz alkalmaztatott énekeket szükséges volt kiszednem. Vissza