Kanyargós Dráva

Előszó

Részlet a könyvből:

Krisztics időnként levette egyik kezét a kormánykerékről és a térdén nyugvó térképre helyezte. Ujja kanyargós vonalak fekete szövevényén kutatott. Az utak hálózatát a térkép felső sarkán a Dráva vonala metszett el; kéken kanyargós csíkja mellett piros sáv húzódott szorosan: az országhatár. Úgy összefonódtak, mint a hímzésben a szálak. Szaggatott vonások mocsarat jeleztek egy helyen, azt is keresztülszelte a határ pirosa. Csak egy kék erecske tért el a határ alá, a mocsár előtt vált ki a Drávából, és a térkép néhány milliméternyi területére keskeny hurkok finom rajzát rótta. A folyót és mocsarát túl is, innen is, egy-egy fekete kör érintette, csaknem összeértek. Ferde nyolcas formálódott volna belőlük, ha a piros-kék szalag eleve ketté nem szeli. Mindkét kör mellett ott állott dőlt betűkkel a falu neve; a piroson túl: Drávarét, a piroson innen: Retica. Retica határhelység felé tartott a sötétzöld katonai autó a Karsztok útjain...
A dzsipben a benzinszag Krisztics leheletének pálinkaszagával, Dusán cigarettájának kesernyés füstjével és az új amerikai térképtáskák friss bőrszagával keveredett. A feszes autótető celluloidablaka mögött megsárgultan húztak el a mészkősziklák és a gyér bokrok tövein egykedvűen rágódó kecskék. A hegyoldalakon szegényes fenyőfák laza sorában kopasz sziklák dugták fel zápor- és szélmarta kerek fejüket. Tenyérnyi földek suhantak el kétoldalt, a parasztok magasan kődarabokkal rakták körül őket, nehogy elvigye a lábuk alól a termőtalajt az eső, meg a bóra. Vissza