Hagyomány és modernség Benedetto Croce eszmevilágában

Fülszöveg

Benedetto Croce (1866-1952) Olaszország, sőt Európa kultúrájának egyik legszínesebb és páratlanul sokoldalú egyénisége. Joseph Gantner „későn született hellén"-nek nevezte, Antonio Gramsci szerint „a reneszánsz utolsó embere" volt, gazdag életműve pedig - amelynek teljes anyagát nemrég 100 kötetben tették közzé -Rudolph Borchardt szavaival szólva „a XX. század első fele kultúrájának monumentális enciklopédiája". Elméleti munkásságába filozófia, esztétika, történetírás, irodalomtörténet, etika, politikaelmélet és néprajztudomány legfontosabb témaköreit fogja át. Hazájában fontos közéleti szerepet töltött be mint politikus (szenátor, miniszter, a liberális párt vezetője), kulturális vezéregyéniségként negyven éven át szerkesztette a La Critica című folyóiratot, négy könyvsorozatot indított, de mindenekelőtt véleménye és kritikusi munkássága formálta eléggé észrevehetően az olasz ízlést és közgondolkodást. Mértéktartó, de egyértelmű antifasiszta magatartása példaként szolgált az... Tovább

Fülszöveg

Benedetto Croce (1866-1952) Olaszország, sőt Európa kultúrájának egyik legszínesebb és páratlanul sokoldalú egyénisége. Joseph Gantner „későn született hellén"-nek nevezte, Antonio Gramsci szerint „a reneszánsz utolsó embere" volt, gazdag életműve pedig - amelynek teljes anyagát nemrég 100 kötetben tették közzé -Rudolph Borchardt szavaival szólva „a XX. század első fele kultúrájának monumentális enciklopédiája". Elméleti munkásságába filozófia, esztétika, történetírás, irodalomtörténet, etika, politikaelmélet és néprajztudomány legfontosabb témaköreit fogja át. Hazájában fontos közéleti szerepet töltött be mint politikus (szenátor, miniszter, a liberális párt vezetője), kulturális vezéregyéniségként negyven éven át szerkesztette a La Critica című folyóiratot, négy könyvsorozatot indított, de mindenekelőtt véleménye és kritikusi munkássága formálta eléggé észrevehetően az olasz ízlést és közgondolkodást. Mértéktartó, de egyértelmű antifasiszta magatartása példaként szolgált az európai értelmiségiek számára is. Nálunk többek között Elek Artúr, Fülep Lajos, József Attila, Bálint György, Hankiss János és Sík Sándor igyekezett eredményeit ismertté tenni.
Hatvan évvel ezelőtt bekövetkezett halála után mély hallgatás vette körül a hazájában is, külföldön is mindig ellentétesen megítélt, de azért alapvetően elismert alkotót és humanista gondolkodót. A hosszú csend után Szauder József kissé megkésett centenáriumi megemlékezése irányította rá a figyelmet 1967-ben, s ezt Kaposi Márton cikkei követték 1974-től kezdve, majd az ő szerkesztésében egy antológia 1987-ben. Takács József művészetfelfogásáról, Kelemen János életműve egészéről tett közzé egy kismonográfiát 1981-ben. Halálának 40., de különösen 50. évfordulóját méltóképpen ünnepelték meg együtt a magyarok és olaszok egy-egy ikerkonferenciával Budapesten és Rómában.
Kaposi Márton A szellem filozófiája című válogatásával, Intuíció és költészet (Benedetto Croce esztétikája) című tematikus monográfiájával és több tanulmányával egyebek mellett azt is igyekezett előmozdítani, hogy Croce munkásságának ne csak a sokoldalúságát, de gondolkodásmódjának többrétegű voltát is jobban figyelembe vegyék. Ebben a kötetben azokat a tanulmányait teszi közzé, amelyek együtt - bár mozaikszerűen, de monographia in brevis jelleggel - az életmű egészét mutatják be, és ennek révén az őt alapvetően jellemző, hagyományőrző eszmék mellett a modern, sőt esetenként posztmodern látásmódtól sem idegenkedő Crocét állítják reálisabb megvilágításba. Vissza