Tibeti könyv életről és halálról

Előszó

A dőre nemtudás, a tudattalan, mint világtalan anyóka botorkál, nem tudja, hol jár, mit tesz. A nemtudásból fakad a buzgalom, melyben a Tett, a korábbi cselekvések kérlelhetetlen hatása úgy formálja a tudattalant, mint a fazekas, ki a sárból edényt korongol. A buzgalomból ered a tudat, mely mint erdőn gyümölcstől gyümölcshöz futkosó majom, ingatag. A tudatból név és alak támad, hajó és utas gyanánt visz tovább, hajó a név, és utas az alak. Név és alak szüli az érzékelést; melynek gazdátlan palotájában úgy garázdálkodik a hat érzék: a szemmel látás, a füllel hallás, az orral szaglás, a nyelv ízlelése, a test tapintása meg az elme eszmélése, mint a rablók. Érzékelésből kél az érintkezés, melyben külsővel belső úgy elegyedik, mint szeretkező emberpár. Az érintkezés nyomába lép az érzés-észlelés, örömé és kíné, mely úgy ér utol, mint a szembe röpített nyíl. Belőle ébred a létvágy, mely örökké szomjas, mindig inna. Vele jár a vét, a szerzés, elfogadás; mely a gyümölcsöt mindenáron leszakítja. Ebből születik a létei, a Forgatag, mely úgy tartja fogva az élőt, mint fészkén tojást őrző madár. A létei teremti a születést, melyben előbbi létalak úgy szül utóbbit, mint anya gyermeket. Születésből támad a kór meg a vénség és a halál
Ez az élet tizenkét, egymásra támaszkodó és összefonódó elemének láncolata, mely a halállal nem éri végét - így szól a Buddhára hivatkozó tanítás.
Az eszmélő élőlény - isten, félisten, ember, állat, vergődő szörnyalak s pokollakó - sorsát, élete helyét, idejét, tartamát, módját a saját cselekvése, a Tett szabja ki, s juttatja jobb vagy rosszabb létalakba; embert s állatot hús-vér testbe, a többit hasonlóképp romlandó, de szellemtestbe. Az élő, eszmélőlény teste s szelleme a világalkotó elemekből épül: földből, vízből, tűzből, szélből (levegőből), de égből (éterből) és az egyetlen önálló, öntermészetű létezőből, a fényből is, és ha az éppen élt élet tartama fogyatkozik, akkor jelek hozzák hírül a közelgő halált. Vissza