Karvezetés III.

Előszó

Részlet a kötetből:

"Közhelynek tűnik, pedig az énekkarvezetés gyakorlatában meglehetősen elhanyagolt - vagy talán csak eléggé ki nem aknázott gondolat hogy az énekkar sokféle vonatkozásban olyan, mint egy hangszer. Anyaga, struktúrája van, elkészültéhez idő kell, megépítésének vannak alapvető követelményei, mesterfogásai, "titkai". Ahhoz, hogy igazán értékessé váljon, megállapodottságra, érlelődési időre van szüksége stb.

A jó énekkar olyan, mint a jó alapanyagból készült, jól megépített hangszer, s vannak nagymúltú énekkarok, amelyek értéke felér a mesterhangszerekével.

Tévedés volna tehát azt gondolni, hogy egy énekkar létrehozása csak szervezés, toborzás kérdése, amelynek befejeztével az énekkari munka - pontosabban: az énekkar nevelése - csupán az egyes művek "betanítására", majd előadására korlátozódnék, hasonló módon egy-egy alkalmi feladatra vállalkozó szavalókórus munkájához. Ellenkezőleg: az "énekkar nevelése széles körű, tudományosan megalapozott tevékenység, amelynek bizonyos szakaszán túl indokolt csak a remekművek megszólaltatására irányuló szándék, a megfogalmazás külön problématikájával, az interpretációval.

Tudjuk, hogy a körülmények határt szabnak az énekkari szervező munkának. Ennek ellenére kíséreljünk meg választ adni arra a kérdésre, hogy milyen egy jó énekkar "anyaga"?

Az ezzel kapcsolatos nehezen megfogható és szerteágazó követelményeknek két alapvető feltételt kell teljesíteniök: legyen az énekkar homogén és egyben differenciált.

Vagyis: zenei előképzettség, hallás, hangi adottságok, de tágabb értelemben még bizonyos emberi tulajdonságok (életkor, nevelhetőség stb.) szempontjából is az énekkar minél egységesebb, annál jobb.

A szólamok hangszínbeli elrendeződése tekintetében pedig a differenciáltság az, amely igazán magasrendű énekkari hangzást képes eredményezni.

Tehát: világos, fényes, könnyed - nem pedig nehéz, vastag, drámai, vagy esetleg éles, szólisztikus, "lebegő" - szopránok, lehetőleg tömör, zengő, acélos basszusok, sötét színű, bársonyos altok, és világos színű, hajlékony tenorok képezik egy vegyes kar nemes alapanyagát. (A hangfajták kimerítő jellemzését l. Vági Istvánné: Hangképzéselmélet c. főiskolai jegyzet 1966. 104-114. o.)

Az énekkar struktúráján a "hangzó test" felépítettségét értjük. A jól felépített énekkar szólamainak egyensúlya olyan, mint egy nagy érzékenységű mérleg a 0 ponton: nyugalmi állapotában nem szorul korrekcióra, igazításra. Az ilyen kórus megszólalása pillanatában - bármilyen dinamikai fokon - arányos, egységes, kiegyensúlyozott. Ugyanakkor magában rejti a hangzás arányai nagymérvű módosulásának lehetőségeit is: adott esetben bármelyik szólam képes a hangzás egészében uralkodó szerepet betölteni. Vagyis: belső dinamikája, "tágulékonysága" nagy, s ezen keresztül kifejező skálája széles.

Az elmondottakból következik, hogy az énekkar felépítettsége elsősorban létszámarányától függ s abban bizonyos mértékig tükröződik.

Ennek megteremtésénél a közel egyenlő elvéből kell kiindulni. Az egyenlőségtől annyiban és olyan mértékben kell eltérnünk, amennyiben s amilyen mértékben maga az élet is "egyenetlen". Hiszen más színbeli és dinamikai értékek rejlenek a női és férfi hangokban (a férfi hangok vivőereje, intenzitása általában nagyobb)." Vissza