Ovambo

Előszó

Ha egy kamaszgyerek a Német birodalom legeldugottabb helyecskéjén élve, lázas szemmel, dobogó szívvel habzsolja magába Cooper, Gerstäcker, Liwingstone, Wissmann, Stanley és a közelmult más nagy utazóinak és kalandorainak írásait, világos hogy csakhamar vágyakozva akar majd kiszabadulni szülőföldjének szűk korlátai közül és mindenáron maga akarja átélni azt, amit játékos, napsütéses képekben vetítettek eléje a könyvek, ami pergő film módjára cikázik át képzeletén.
A mi hősünk is tudta, hogy mennie kell. Ellenállhatatlanul vonzotta őt az őserdő... a nagy vadászatok, a nagy kalandok lehetősége.
De hogyan? ... Hogyan induljon útnak? Halvány sejtelme sem volt róla.
Különös. Mintha az a nagy görbe, mely a világtörténés vonalát adja meg, egy jelentéktelen kis individuum forró, parancsoló vágyakozásának szinte mágneses kényszere alatt váratlanul és szeszélyesen eltérne a pályáról. Mintha csak azt akarná, hogy az a kis porszem, a világmindenségnek ez a kis nullája adott pillanatban összeforrjon az egésszel és maga is benne rezegjen, benne keringjen a nagy történés forgatagában.
Így történt valahogy. Fiatal barátunk a dragonyosezrednél szolgált, amikor kint, a messze délnyugaton egy nagy kaffer törzs, a Hererok törzse fellázadt, lemészárolta a német farmereket és asszonyaikat, a gyenge őrcsapatokat orvul összelőtte és más hasonlóan szeretetreméltó szándékainak adta tanujelét. Vissza