Károly-bakák

Előszó

Még ágyúk dörgése remegteti meg a levegőt köröttünk, kezünk még erősen szorítja fegyvereink markolatát, hogy becsülettel fejezhessük be a becsületből kezdett háborút. De a harci tevékenység súlyos gondjai mellett a felebaráti szeretet is kötelességet ró a parancsnokokra. A mai háború parancsnokai nemcsak a küzdő katonával törődnek, hanem atyai aggódással gondolnak a harc veszedelmei között rokkanttá váltak jövőjére is.
Ez a magasztos gondolat vezérelte a mi legfelsőbb Hadurunkat, Őfelségét is, amikor tollat fogott, hogy legmagasabb Előszavával tüntesse ki ezt a könyvet.
Ez a feladat lebegett szemem előtt is, amikor ezredem egy egyszerű közkatonájának e könyv megirásával módot adtam arra, hogy írói talentumát az ezred rokkant hősei és ezek családja javára gyümölcsöztesse. Károly-baka írta ezt a könyvet, aki a felajánlott nyugalmasabb beosztás helyett, mint a lövészárok közembere, írásának élethűsége érdekében is, osztozni akart a harcoló katona minden nélkülözésében és örömében. A tűzvonalban átélt nehéz napok gyümölcse ez a könyv, és ismertté válik általa egy színmagyar ezred népe, amely a háború legdúlóbb viharait önfeláldozással és eredményesen állotta ki. Az ezred testén sebe, homlokán a diadal soklevelű babérkoszorúja tanuskodik emellett.
Mentől nagyobb kelendősége lesz ennek a könyvnek, annál több erőt, vigasztalást adunk azoknak, akik a háború kárvallottjai lettek. Vissza