Kassai románc

Előszó

Az ember, aki reggel az ablak elé áll, és kitekint az ébredező utcára, ezekben a korai órákban általában még szelíd és álmos. Természetesen vannak olyan napok is, amelyeken harciasan és elszánt tettvággyal ébred; ilyenkor ügyet sem vet ablakra, utcára, egyetlen mozdulattal pattan ki az ágyból, és ifjonti hévvel vágtat a fürdőszoba felé: majd ő megmutatja! De van úgy is, hogy az évek leszűrt tapasztalatai, amelyekből óvatosságot és megfontoltságot merítette, bölcsen lefékezik hevülő lendületét - ilyenkor a lába nagyujját sem veri bele az ágy lábába -, higgadt és kissé még álomba vágyó önmérséklettel lép az ablak elé, nagyon nyújtózik, pislog, s unott, de osztatlan lelkiismeretességgel szemügyre veszi a reggeli utca kibontakozó életét.
A szemközti házsor megszokott képe önbizalommal és megnyugvással tölti el, s az sem rendíti meg különösebben, ha az átellenes bérház nagykapuja, amelynek szárnyát rendszerint csak valamely későbbi időpontban szokta kitámasztani a házmester erélyes keze, már e korai órában kitárja szürke torkát a fényes levegő felé: bizonyára a szemeteseket várja, vagy tüzelőt hoztak valakinek, mit tudom én. Az emberek közömbös léptekkel haladnak el előtte, legfeljebb a szomszéd utcában lakó levélkézbesítő piros szoknyás kislánya vet egy kandi pillantást az ásítozó kapualjba, miközben fehérmázas tejeskannáját a jobbkezéből játékosan átbillenti a balba, s szaporán tovatáncol. Piros szoknyája üdén libben meg az utca sarkán s a szürke kapualj ostobán bámul utána. Az egésznek semmi esetre sincs döntő jellege, s az ember, aki röpke félóra múlva már szintén ott szaporázza majd lépteit az ébredező utcán, hogy napja további részében csövet forrasson, számlákat böngésszen, fürge gépeket duruzsoltasson, betegeket gyógyítson, vagy papírlapokat írjon tele gondtalanul elfordul az ablaktól, és öltözködéshez lát. Vissza