Kaszkadőrnek születtem

Fülszöveg

Tízezrek figyelik feszülten a Kassai téri tizenhét emeletes „öngyilkosház" tetejét. Ő hűvös nyugalommal odasétál a tetőre. A háta mögött biztosítókötelet tartva a kezében, kiáll a ház szélére, és még lepillant a dobozokból kirakott, fentről bélyeg nagyságúnak tűnő szabályos téglalapra, közepén a fekete-fehér szivacsokból kirakott „célkereszttel". Az első ugrásnál a szél visszariasztja. Visszalép, iszik egy korty vizet, és figyel. Bőrével tapogatja a levegőt. A hatvanméteres mélységben várakozó tömeg felmorajlik. Újra elfoglalja pozícióját a párkányon, megszorítja a biztosítókötelet, és vár, hogy csituljon a szél. Elindítani az ugrást, megtalálni a megfelelő pillanatot - ez a legnehezebb de egy pillanatra sem fordul meg a fejében, hogy lifttel fog visszamenni. Most, hogy ott fent áll, nincs félelem, nincs semmi, csak szél. Aztán a szélzúgás suttogássá szelídül. Felemeli karját, jelezve, hogy bármelyik pillanatban indulhat. A széllökések lecsillapodnak, nem várhat tovább, kiejti a biztosítókötelet a kezéből, és elrugaszkodik.
Zuhan, de nem érez félelmet, pánikot, rémületet. Lassan telnek a század-, tizedmásodpercek. Száz kilométeres sebességgel repül a néma csendben, majd egyre erősödő morajt, kiáltozást, sikoltozást hall kívülről. Aztán óriási puffanás, súrlódás zaja hallatszik... Az összetört dobozokon át beszűrődik a fény. Vissza