Nemzetközi Grafológiai Szemle 1999/1.

Előszó

Részlet a könyvből:
"Elhárító mechanizmusok vizsgálata a kézírás alapján
Ahhoz, hogy az Én védelmére készenlétben tartott elhárítási mechanizmusokat megérthessük, először azzal kell tisztába jönnünk, hogy mi ellen irányul ez az elhárítás, és mitől akar bennünket megóvni. A félelemtől kell bennünket megvédenie, az interpszichés és interperszonális konfliktusoktól, és az ezekkel együtt járó feszültségi állapotoktól. Ennek során a szorongás jelenségét el kell határolni a félelem fogalmától. A szorongás tárgytalan, a félelem ezzel szemben valami reálisra irányul - írja Jaspers. A félelem - jelző vagy valódi szorongás lévén - fontos figyelmeztető rendszerként működik fenyegető veszély esetén, a krónikus-diffúz félelmi állapotok ezzel szemben a legkülönbözőbb pszichikai zavarokat tükrözik.
A klasszikus iskolapszichológia és a mélypszichológia különböző nézeteket képvisel a félelem eredeteire vonatkozóan. Az iskolapszichológiának az a véleménye, hogy a félelem nem vele született, nem biológiailag rögzített, sokkal inkább a bevésődött félelemélmények összeadódásából származik, amelyet az Én egy támasztékot igénylő, érzékeny és kevésbé terhelhető lelki alkatú személyre vetít ki. Müller és Enskat - akik ennek az elméletnek a követői - a "Félelem a kézírásban" című munkájuk 18. oldalán így írnak: "Az egészséges, átlagos gyermek, akit nem félemlítettek meg mesterségesen pl. a fekete emberről szóló történetekkel, nem fél."" Vissza