Kávéillat

Fülszöveg

Meglehetősen ritkán fordul elő az irodalomban, hogy valaki hatvanöt évesen jelenteti meg első verseskötetét. A művészetben - így a költészetben is - persze soha semmiről nem lehet lemaradni. Búzás Huba mély érzelmi-indulati ihletésű, ugyanakkor kivételes műgonddal megkomponált verseinek első kötete a lehető legoptimálisabb időszakban jelent meg, hiszen a költő alkotókedve töretlen, az elmúlt években sorra születtek versei. A Kávéillat címében is jelzi a félreérthetetlen költői szándékot, korai napszakra asszociálunk, amely a tennivalókra, a hátralevő, elvégzendő feladatokra utal.
Kettős ívű Búzás Huba költői pályája. Az első halványabb a mostaninál, a költő a hetvenes évek elején elhallgatott, megsemmisítette addigi verseit. Csaknem negyedszázadon át tartott az önként vállalt szilencium, aztán gyűlni kezdtek a Kávéillat darabjai. Búzás Huba furcsa, nem éppen szokványos szókapcsolatokat hozott létre ahhoz, hogy költői módon, sajátos nyelvi eszközökkel fejezhesse ki érzelmeit, következtetéseit. Olykor disszonánsnak tűnő szavaival, amelyeken átsüt egyfajta öregkori pajkosság, látomásokká sűríti élményeit, emlékeit, a megfigyelt jelenséget. Különös szemszögű optikán keresztül láttatja velünk a világot, a környezetet, addig-addig zsonglőrködik a nyelvvel, bújócskázik a szavakkal, míg be nem vonja az olvasót a villoni kópéságú, ám nagyon is komoly, megfontolt játékba. A valóság, amelyet normálisnak hiszünk, könyörtelenül kiforgatva, más-más oldalról megközelítve jelenik meg előttünk. A zápor Búzás Hubánál villogó katódsugárcső, a csillag őstotemmedál, a messzeség ikrásodik, szellőcske sajg elő, a láthatár csontvázszemű. "Magamban szóalkímiának nevezem ezt a folyamatot. A szavakat lehet úgy alakítani, hogy fölizgassák, meghökkentsék az olvasót. Ütköztetni kell őket, hogy szikrát vessenek... Engem a belső, lelki őrlődés hajt előre, és ha valami sikerül, lecsillapodom. Előfordul persze, hogy később belátom a tévedésemet, de a kudarcok és a csalódások izgalmassá teszik az alkotást. Ez tulajdonképpen örökös hajsza a szép után" - vallja költészetéről. Pattogó, már-már töredezett és gördülékeny, líraian gyengéd versek váltakoznak a kötetben, a költő ezekbe foglalja bölcs, meghallgatásra váró, a jövőnek szóló üzeneteit. Egyik versében írja: "Testet öltenék, ha megtapintanál,/ kísérődet egy légipálya-/ udvaron, mikor örökre fölrepül/ a gép, utolsó járatod, s te/ égbe érsz időtlenül." Vissza