Kegyelmet nem kérek!

Tartalom

Fazekas István ötödik drámájában erre a hálátlan feladatra vállalkozik. A kor, melyet színpadra visz - az 1953 és '56 közé eső időszak -, a magyar történelem ellentmondásos korszaka. Egyszerre fullasztó és lelkesítő évek, történelmünk sűrített kivonata. Zsarnokság, forradalom, árulás, bosszú, megtorlás - a tragikus nemzeti történelem és a fordulatos történelmi dráma szinte minden kelléke megvan benne. Az 1953 és '56 közötti időszak kollektív történelmi neurózis. Nemcsak azért, mert egyszerre a kisszerű, jellemtelen antihősök és a megcsalatott, bukásra ítélt valódi hősök kora. Azért is, mert több mint fél évszázad után is indulatokat vált ki belőlünk. Évtizedek elhallgatása és immár negyed század gyakran piszmogó recepciótörténete után se mondhatjuk el, hogy helyére került volna a lelkünkben! Nem tudjuk elengedni, mert soha nem volt igazán a miénk! Nemcsak a bukás emléke maradt velünk, hanem emlékükben, és olykor fizikai valóságukban - és valószínűleg ebből nőhet majd ki az 1989 utáni korszak történelmi drámája -, a bukást előidézők szelleme is. Fazekas István színdarabjában Kádár, Biszku, a minden rendszerváltáskor új ruhába bújó ÁVH-s is hős: annak a kornak a hőse, melynek kisszerű antihősökre van szüksége ahhoz, hogy a valódi heroizmust megtörje, akasztófára küldje, emigrációba kényszerítse. Az író ítélete a korról? A kor ítélete önmagáról. Az áldozat és a gyilkos egymásba kapaszkodó történelmi haláltánca, melyet - mint a dráma utolsó jelenetében - csak a szembenézés szakrális aktusa oldhat fel

Témakörök