Előszó
BEVEZETÉS
A XVIII. század elején általános, minden elméletíró által hangoztatott az a vélemény, hogy az épületet, annak mondanivalóját, a társművészetek segítségével kell
kifejezővé, „beszédessé" tenni. „A szép épületeket legjobban a szobrok ékesítik", írja Paul Decker „Fürstlicher Baumeister" (Augsburg, 1711) című, gazdagon illusztrált könyve bevezetőjében. Lapjain az építészet, a szobrászat és az ornamentika egységre lép, hogy jól szervezett, egymás hatását fokozó összképet hozzon létre, amely a mű mondanivalóját meggyőzően kifejezi. A plasztika tehát nem csupán külső dísz, hanem az épület rendeltetését, az építtető szándékát kifejező, azt megjelenítő művészi eszköz.
Decker, akinek invenciógazdag metszetei nagy hatást gyakoroltak a barokk korszak építészetére, nem állt egyedül e véleményével. Mattháus Dániel Pöppelmann
kiadványában, amelyben főművének, a drezdai Zwingernek bemutatására vállalkozott, leszögezte, hogy az épület külsejét „beszédes" művekkel kell kiegészíteni,
amelyek „részben az invenció szándékait..., részben a magas rangú építtető testi és lelki kiválóságait hirdetik". Ezután kifejti, hogy a szobordísz révén a könnyed, alkalmi épületnek született diszarchitektúra bonyolult politikai mondanivalót fejez ki.
A bécsi udvari művészet is a mondanivaló, a közlés, a monarchikus propaganda szolgálatába állította az építészetet, és szintén a szobrászat, illetve a festészet jelentéshordozó eszközeivel tette azt hatékonnyá. Carl Gustav Heraeus „udvari régiségszakértő" (Hofantiquarius) „Inscriptiones et Symbola", valamint az uralkodó tudósköréhez tartozó Conrad Adolph von Albrecht „Verschiedenen Erfindungen Hieroglyphisch Historisch und Poetisches Gedancken" c. írása egyértelműen bizonyítja
a művészi programok számára megfogalmazott tudós ötletek, concettók nagy szerepét.
VI. (III.) Károly császár művészeti propagandája elsősorban Bécs és - az ott tartózkodó külföldi követek révén - az európai udvarok felé irányult. Magyarországi
megbízásainak száma nem volt nagy, de minden építkezésének nagy jelentőséget tulajdonított. Az országot ugyanis a török kiűzése után a Habsburg központi hatalom
irányításával szervezték újjá, s ebben a műalkotásoknak, az építészetnek is fontos szerepet szántak. A Rákóczi-felkelés leverése után az építkezések is a Habsburg-uralom erejét, és a hatalmat szilárdan megtartó, a fegyveres felkeléssel szemben győzedelmeskedő uralkodó alakját állították az alattvalók elé. Ezt a korszakot, a XVIII. század első harmadát, az osztrák barokk nagy egyéniségeinek - J. L. von
Hildebrandtnak, a két Fischer von Erlachnak és Jákob Prandtauernek - a tevékenysége határozta meg, s tette egyetemes művészi értékké.
Vissza 
