Az ellenség művészete/Család, gyerekek, autó

Fülszöveg

Kemény István Az ellenség művészete című regénye ékszer - talán pont az a mandzsettagomb, melyre a könyv első részében a rokokó idillt festették. A könyv szerint az ékszert a marxista Jaromil Jaromilek találta meg a csehszlovák tengerparton, egy hal gyomrában. Innen került egy valóságosabb helyre, Budapestre, ahol 1989-ben elkezdődtek az idillre emlékeztető, karneváli erejű felvonulások, de aztán sosem érkeztünk meg Kithéra szigetére. Talán, mert a másik mandzsettagomb nem került Magyarországra - hiszen, ahogy a A hazai lelet című részből kiderült: csak együtt, a két nagyítóval megtekintve tárult volna elénk a teljes idill. Erről a megfoghatatlanul rövid időszakról már az Ezüstös Televíziók tudósítanak, ún. édes stílusban. Mert ennek a majdnem-forradalomnak - mely inkább karnevál volt, mintsem rendszerváltó házibulik egymásutánja - inkább stílusa volt, mint programja. Azaz a stílus lett a program. Illetve mégsem, hiszen készült egy kiáltvány is, melyben az Elvont Párt azt akarja, hogy maradj szűz.
Nos, nem maradtunk szüzek, de ez már a Család, gyerekek, autó című tárcagyűjteményből derült ki, 1997-ben. Azzal szembesül az Olvasó, hogy az elbeszélő két hónapja nem tudja fizetni a fűtésszámláját. Azt írja Kemény István a A káromkodásról című szövegben, hogy „Nyisd fel ezt az országot. Ejts egy hosszú vágást rajta éles késsel..." Késre van tehát szükségünk, nem nagyítóra, mert már nem az idillt akarjuk látni a miniatürizált képeken. E két könyv tehát összetartozik, nem mindegy mivel érsz hozzájuk.
Az ellenség művészetében ezt mondja a marsall: „...az idő a mi legfőbb ellenségünk". E két könyv kiállta az idő próbáját, a XX. századi magyar próza nagy hatású, kiemelkedő írásairól van szó. Stíluselegancia, egyedülálló poétikai arzenál, nyelvi és szubkulturális extravagancia, van itt minden, mint egy bábművészekkel és forradalmárokkal teli mesében. Vissza