Kedves Olvasóim!.
' V ^ ¦ " -.rt; ¦ ¦
Hosszú habozás után Vágtam bele Az idők végezetéig című könyvembe, bár önök közül sokan kérték A^ katedrális .folytatását, többek között épp ez vétte el a bátorságomat, hogy annyira szerették A katédfálist. Nem tudtam, kitelik-e tőlem még egy könyv, amelyben ugyanannyi örömét leli az olvasó;
A történet jelentette a másik gondot. Mi lenne az a mese, amely ugyanúgy megigézné önöket, az olvasókat és engem, az írót, mint egy nagyszerű székesegyház felépítse a középkor sötét nyomorúságában?
Tizennyolc évvel A katedrális megjelenése ¦ után azt hiszem, rnegtaláltam a'válaszokat. Mialatt ezeket a sorokat írom, az utolsó simításo-^ kat végzem a történeten, amely három éve kísér. Bár először megriadtam á kihívástól, nagyon élveztem az írást. Hamarosan .elérkezik az idő, amikor búcsút kell vennem a könyvtől, hogy átadjam önöknek. Remélem, ezt is annyira szeretik majd, mint én,
Őszinte hívük
^_.Ken Follfitt
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.