A párizsi toronyból

Fülszöveg

A kommunizmusból kilábaló országokban egy nagyon furcsa, majdhogynem precedens nélküli jelenségnek vagyunk tanúi. A társadalom, vagyis annak elsörpő többsége, felejteni akar. Miközben látszólag azon iparkodik, hogy túlhaladja a szovjet hatalom által meghonosított rendet, megszabaduljon annak képtelenségeitől, s miközben ez a rend az élet legtöbb vonatkozásában még a helyén van, eközben ez a bizonyosságaiban megingatott, de reflexeiben még a tegnapot őrző társadalom úgy tesz, mintha a kommunizmus csak egy röpke pillanat lett volna, egy senki által komolyan vett, merőben külső erőszak által fenntartott, a mélyebb néplélektől tökéletesen idegen, azt meg sem érintő epizód, s talán még annál is kevesebb: valami, ami nem volt... Hálátlan feladat ilyen körülmények között a tegnapról elmélkedni, ráadásul úgy, ahogyan arról az akkor még mában egy ridegen tárgyilagos külső megfigyelőnek legjobb ítélőképessége szerint beszélnie kellett.
Nos, ez a könyv pontosan ezt a hálátlan feladatot vállalta magára. Egy Párizsban élő magyar társadalomtudós és közíró politikai-kortörténeti elemzéseit gyűjti csokorba, mégpedig igen zárt, logikai és kronológiai sorrendben, amely lépésről lépésre végigvezeti az olvasót az 1956-os forradalomtól az 1989-es rendszerváltásig terjedő korszakon.
Kende Péter 1956 következtében, harmincéves korában hagyta el Magyarországot, s most, újabb harminc év után politikai gondolatainak summájával tér ide vissza. Kende, mint könyve bevezetőjében írja, "abba a nemzedékbe tartozott, amely a demokrácia szigorú, republikáns felfogásához a marxizmussal való megbírkózás árán jutott el", vagyis nagy árat fizetett érte. Raymond Aron tanítványának vallja magát, s esszéinek hűvösen pontos, irónikus hangvétele csakugyan a nagy francia liberális gondolkodóra emlékeztet. A módszert azonban egy olyan tárgykörben érvényesíti, ahol az úttörő: könyve az egyik első kísérlet arra, hogy magyar társadalom legújabbkori fejleményeit külső-belső átértéssel tekintse át. Vissza