Képes kárpitok az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében

Előszó

A gyapjúból szőtt képes kárpitok a templomok, várak, kastélyok termeit, a hadjáratok idején az uralkodók, főurak sátrait, ünnepélyes alkalmakkor - így győztes hadvezérek bevonulásakor vagy uralkodók fogadásakor - az utcákat, tereket is díszítették. A templomokban a stallumok (padok) fölött, vagy az oszlopok között függtek, a várakban és kastélyokban eleinte a padlótól a mennyezetig borították a falakat, egy-egy hatalmas terem megosztására, sőt, ágyfüggönyül is szolgáltak. Amellett, hogy a terembe lépőnek a megszőtt bibliai vagy szentek életét ábrázoló jelenetekkel, az uralkodó mintaképének tekintett nagy hadvezérek vagy fejedelmek hősi tetteit elregélő ábrázolásaikkal ikonográfiai programot is adtak, vastag szövetük fölfogta a kőfalakból áradó hideget, és a termeket ezzel nemcsak ünnepélyesebbé, hanem barátságosabbá is varázsolták. Bethlen István végrendeletében (1646) nagyon találóan épp ezért - a szőnyegekkel együtt - házöltözéknek nevezte őket.
A kárpitok szerepe a termek díszítésében a 16. századtól kezdve megváltozik, egyeduralmuk megszűnik. A freskók és stukkók a kárpitok egyenrangú társaivá válnak és a tervezők a belső terek kialakításánál az összhang megteremtésére törekszenek. E törekvések eredménye, hogy egy kárpitsorozat különböző kastélyok számára leszőtt változata méretben, a kárpitok számában és a bordűr rajzában gyakran eltér az eredeti sorozattól. A 18. században a szövött kárpit a selyem, vászon, papír és bőrkárpitok mögött egyre inkább háttérbe szorul. A hatalmas termek helyett a kisebb, intimebb szobák, a "boudoire"-ok díszítésére az említett kárpitfajták bármelyike alkalmasabb volt a nagyméretű, figurális kárpitoknál. Vissza