Előszó
Könyvem első és második kiadását nemcsak saját tanítványaim vásárolták, hanem - szerénytelenség nélkül mondhatom - könyvárusi forgalomban is meglehetős kelendőségnek örvendett és így az egész előző kiadás rövid idő alatt az utolsó példányig elfogyott. Ez tette szükségessé a jelen új kiadást, amely tulajdonképpen nem bővített és javított kiadás, hanem teljesen új könyv, amelyben az időközben piacra került új szerkezetek ismertetésén kívül a hozzám érkezett felszólamlásokat és saját tapasztalataimat is igyekeztem értékesíteni, hogy a célt minél jobban megközelítő könyvet adhassak olvasóim kezébe.
Mert bár a könyv új, de a cél a régi maradt: Egy a szóbeli oktatást támogató tankönyvet adni tanfolyamom látogatói számára, mint ahogy mindenféle iskolában szükséges az oktató által előadott anyagot a tankönyvből újra átvenni, egyben pedig azoknak is szántain e könyvemet, akik a vezetést iskola látogatása nélkül elsajátíthatják, de a vizsgához szükséges elméleti ismereteket és a kisebb hibák javítását magánúton, könyvből kell megtanulniok.
E kettős cél határozta meg a könyv terjedelmén, a tárgyalás módján kívül a színvonalat is. Nem szakemberek számára iródott ez a könyv, hanem teljesen kezdők számára, akik ebből a könyvből, vagy ennek a segítségével akarják a számukra még teljesen ismeretlen gépjármüvet, annak működési módját, szerkezetét, fontosabb részeit; a helyes kezelést és mindazt megtanulni, ami őket a gépjárművezetői vizsga letételére képesíti.
Ebből következik, hogy a részletekbe menő szakszerű, egyben pedig bonyolult magyarázatok és ismertetések helyett - amennyire lehetséges, - a laikusok számára nagyon bonyolultnak tetsző szerkezetek könnyű megértetésére törekedtem. Egész kurtára azonban még sem foghattam mondanivalómat, mert az elmélet ismerete nem csupán a vizsga letételéig fontos, hanem a kellő gyakorlaton kívül egyedül az autó és az egyes szerkezetek működésének ismerete biztosíthatja a vezető számára a helyes vezetést és kezelést, az ápolást és karbantartást, mindazt, ami a gépnek, de egyben vezetőjének és a forgalomban résztvevő embertársainak kimélését, szóval az élet- és vagyonbiztonságot szolgálja.
Vissza