Célpont a Föld?

Előszó

Az égből érkező veszedelmek "tudománya" egyidős az emberiséggel. Kezdetekben az égben, az égbolton lakó haragos és gonosz istenek töltötték el félelemmel a földi halandók szívét, amikor pedig a természettudományok különböző égitestekkel népesítették be a világűrt, ezek pusztító erejét is hamar felismerték a rémhírekre és azok terjesztésére fogékony emberek. Ma már számos természeti katasztrófát előre tudunk jelezni, vagy legalább fel tudunk készülni a túlélésükre, de a hatalmas és titokzatos világűrből érkező veszélyek különös borzongással töltenek el minket, még akkor is, ha ismerjük azok természetét. Bár a modern ember nagyon eltávolodott az égbolttól, a hozzá kapcsolódó misztikus gondolatai ma is élnek. A 20. századi csillagászat fekete lyukkal, neutroncsillagokkal, szupernóvákkal népesítette be a végtelent, melyekről a nagyközönség általában csak annyit tud, hogy egy szempillantás alatt elhozhatják a világvégét. Ezekről az egzotikus égitestekről számtalan könyv jelent meg magyar nyelven is, azonban az elmúlt öt évben a média világvégejóslataiban sokkal egyszerűbb égitestek foglalják el az első helyet: a kisbolygók.
Első alkalommal 1937-ben került egy ilyen égitest az újságok címlapjára, amikor a Hermes névre keresztelt kisbolygó 730 ezer km-re, a Hold távolságának kétszeresére közelítette meg bolygónkat. A következő nagy visszhangot kiváltó esemény az Icarus kisbolygó teljesen veszélytelen, 1968-as földközelsége volt, majd 1975-ben az Eros közelítése, 1989-ben pedig az Asclepius kisbolygó felfedezése adott alkalmat az emberek riogatására. A kisbolygók mai napig tartó népszerűsége 1998 tavaszán, az 1997 XF11 jelű égitest 2028-ra előrejelzett becsapódásával vette kezdetét, amit ősszel a hollywoodi álomgyár két becsapódásos témájú alkotása követett. Azóta a szenzációt kereső média minden hasonló hírre lecsap, különösen a nyári, hírszegény időszakban. De vajon tényleg csak az elképesztő mértékben megnőtt információéhség okozza ezt a kétes népszerűséget? Vissza