A Szombathelyi Nemzeti Színház története, műsorának repetóriuma bibliográfiával 1880-1907

Előszó

A XIX. század második felében szinte gombamód szaporodtak meg a magyar városokban az állandó kőszínházak. Mondhatni, ekkorra érett be a vándorszínészet öröksége, a templom-iskola-színház intézményhármassága mint a nemzeti kultúra legfőbb hordozója és terjesztője. A kőszínház hovatovább a városi élet egyik jelképe lett. Ez a fejlődés, amelynek keretében 1880-ban Szombathely is megnyithatta teátrumát, öntörvényű és szerves; éppúgy megfelelt a magyar városfejlődés igényeinek, mint az a színkerületi rendszer, amely az 1870-es évektől 1949-ig látta el műsorral, művészi élménnyel az egész évben önálló társulatot eltartani nem tudó magyar városok publikumát, és amelynek keretében Szombathely változó partnervárosokkal együtt alkotott egy kerületet.
A szombathelyi és általában a "vazsi" polgár már megengedhette magának, hogy - akár asztalosmester-nagyapám - villanygépekkel dolgoztasson műhelyében, írógéppel állítsa ki a számláit, a Mikszáth Kálmán szerkesztette Magyar Remekírókat olvassa - és rendszeresen eljárjon színházba. Márpedig a közönség ilyen családokból tevődött, tevődik össze, és hogy egyetlen família mit tehet (még elszármazása esetén is) városárét, arra keresve sem találhatunk jobb példát az 1867. utáni magyar történelemben, mint a szombathelyi Horvát családot és Márkus Emíliát, aki 1880. augusztus 19-én, Szent István királyunk névünnepének előestéjén szülővárosában mondhatta el a színháznyitó prológus sorait. Lehet a kalendárium tréfája, de talán több, jelkép is, hogy a tűzveszélyesnek ítélt szombathelyi kőszínházat abban az esztendőben, 1907-ben zárták be, amikor ugyanezzel az indoklással, ugyanez a sors érte Budapesten a régi Nemzeti Színházat is. Akkor még mindenki mihamari és boldog újrakezdésben reménykedett. Aligha sejthette bárki, hogy a hajdani borostyánkút kultúránkat összekötő nyomvonala csakhamar előbb országhatárrá válik, majd két ellenséges világrendszer határvonalává szigorodik. Szombathelynek azóta sincs kőszínháza... Vissza