Keresztyéni tanítások és imádságok

Előszó

Két kiváltképen való nemes czéljai vannak a mi életünknek; egyik, hogy az Isten dicsősittessék mi általunk; a másik, hogy a mi embertársainknak használjunk. Mit ér ez az élet, ha ezekre a végekre nem fordittatik? Bizonyos kevés számu esztendők, egynehány jó és gonosz napok után elmulik, mintha soha nem lett volna: micsoda haszna van akkor az embernek minden ő munkájából, melylyel munkálkodik a nap alatt? Préd. 1:3. Ha kincset gyüjt, ha becsületet szerez, ha boldogságra, gyönyörüségre szert tesz; mit ér, mikor az élet maholnap semmivé lesz? Bizonyára csak az a mi életünkben valami, a mi az Isten dicsőitésére és azzal együtt üdvösségünk munkálkodására fordittatik, a többi mind hijábavalóság; csak hijában él, a ki ezekre nem forditja az ő életét. Sőt ha ama Similis nevezetü nagy uri ember, Adriánus császár alatt nem tartotta életének azt az időt, melyet a főtisztségekben eltöltött; hanem csak azt tartotta életének, melyet halála előtt hét esztendő alatt csendes magánosságban töltött el, ily feliratást tétetvén a maga koporsójára: "Similis hic jacet, cujus aetas quidem multorum annorum fuit: septem tamen duntaxat annis vixit;" azaz: "Itt fekszik Similis, a kinek élete sok esztendőkre terjedett; de a ki mégis csak hét esztendeig élt". Sokkal méltóbban mondhatni azt, hogy akármennyire terjedjen a mi életünk: csak annyit élünk, a mennyit abból Istennek dicsőitésére forditunk, azonkivül való időnk nem érdemli, hogy életnek tartassék.
Ennek meggondolása inditott s vitt engemet is arra, hogy midőn hivatalom közönségesen való gyakorlásának félbeszakasztatása miatt élő nyelvvel nem lehetne, irás által igyekezném, a mennyire az az én együgyüségemtől telhetik, hasznossá lenni, és az én magányosságomban is az Isten dicsőitésére és keresztyén felebarátaimnak a lelkiekben lehető épitésére munkálkodónak találtatni. Ilyen és nem másféle inditó ok szülte ezt a könyvet. Távol legyen, hogy valami hijábavaló dicséretet akarjak ezzel keresni; sőt talán nem is lehet, hogy az ilyen munka, a melyben szüntelen az Istennel jár az ember, és a maga érdemetlen s tehetetlen voltát, az Isten kegyelmének pedig mindenre szükséges voltát, szüntelen ismergeti az ahhoz formált imádságokban, ilyen Istent kisebbitő, magát pedig nagyitani kivánó tisztátalan kutfőből származzon. Czélja hát ennek a könyvnek nem más, hanem egyedül az Isten dicsősége és az én együgyü keresztyén atyámfiainak lelki épülése. Azért is, ha valaki valami lelki gyönyörködést és vigasztalást találand ebben: egyedül az Isten kegyelmének adjon azért minden dicsőséget; én pedig megelégszem azzal, ha az egyedül dicsérendő isteni kegyelem által valami hasznot tehettem. Vissza