Ez történt Olümpiában

Előszó

Oliimpia kicsiny helység volt a görögországi Peloponnészoszi-félsziget északnyugati részén, a klasszikus korban Élisznek nevezett tartományban. A Zeusz kultuszát a történeti időkben magába fogadó völgy körülbelül 18 kilométerre feküdt az Ión-tenger partjától. Ezt a tágabb környezetétől bujaságával, ritka növényzeti gazdagságával elütő, termékeny völgyet észak felől a 123 méter magas Kronosz-domb, délről az Alpheiosz, nyugatról pedig ennek mellékfolyója, a Kladeosz határolta. A két folyó a később a helybeliek által Altisznak nevezett szent körzet déli végénél találkozott. Az ókori források a közeli Pisza városáról Piszatisz néven is emlegették ezt a környéket. A termékeny táj egy tágabb egység, Triphiilia része volt. A név jelentése: „Három néptörzs földje" avagy „Három körzet vidéke". Ennek északi határát képezte az Alpheiosz völgye Olümpiával együtt, míg délen a Neda folyó választotta el Messzénia tartománytól. Triphüliát, mint azt a körzetet, amely Olümpiát és annak környékét is magában foglalta, a Peloponnészosz legtermékenyebb tájegysége, Arkadia (Árkádia) részének tekintették.
Atkadia az ókor költészetében a békésen legelő nyájak, a makkos bükkök jótékony árnyékában szerelmes szavakat suttogó pásztorok hona volt. A rómaiak nagy költője, Vergilius Eklogák című verses művét a Szicília földjére képzeletben átemelt Arkadia pásztorairól írta, hogy kora viharos közállapotaival a peloponnészoszi vidék természeti gazdagságát és nyugalmát szegezze szembe. Arkadiára illik, amit a költő a pásztor Meliboeus szájába ad:
„Artó fű vemhes tehened sose rontja meg erre,
Rossz nyavalyát se kap itt nyájad szomszédi gulyáktól.
Boldog öreg, hát jól-ismert folyamok fövenyágyán,
Szent forrás-habnál így hűs lomb-árnynak örülhetsz.
Hol, zümmögve szelíd susogással, a hyblai méhek,
Kik szívják a virágszirmot, tetejében a szomszéd
Fűzfasövény ének, szórnak szendert szemeidbe;
Ott meg a szirtfok alól egy vincellér dala csendül,
Míg kedvenced, a vad-tuba pár turbékol eközben.
És nem szűnik a gerlice sem fenn búgni a szilfán."
(Első ekloga - Vergiliust Lakatos István fordításában idézzük)
Erre a tájra és az ott élők ajkain szerelmes dalokat fakasztó Múzsákra gondolt 1806-ban Kazinczy Ferenc, amikor Csokonai Vitéz Mihály síremlékének felállítására országos adakozást szervezett, és a síremlékre ezt a feliratot szándékozott ráíratni: „Árkádiában éltem én is". A debreceni közvélemény hatalmas felzúdulással fogadta ezt a szerintük méltatlan mondatot. Ők Árkádiát nem a szerelmi költészet hazájának tudták, hanem olyan földnek, ahol sok szamarat és disznót legeltetnek. Szűkebb pátriájuk lebecsülését látták ott, ahol persze erről szó sem volt. így hát elmondhatjuk utólag, hogy az Arkadia laza tartozékának tekinthető Olümpia első konkrét kapcsolódási próbálkozása Debrecen közönségéhez nem volt túlságosan sikeres.
Vergilius Arkadia dicséretével csakúgy, mint sok egyéb tekintetben, Homéroszt követte. A vak eposzköltő az Iliászon szerepelteti Pülosz fejedelmét, az idős korának köszönhetően nagy bölcsességgel bíró Nesztort. O Tróját ostromló társainak nosztalgiával beszél arról a régi időről, amikor az Alpehiosztól délre eső területek uraként bocsátkozott harcba a folyótól északra élő marhatenyésztőkkel: Vissza