Halhatatlan operahősök halála

Előszó

Vejem és leányom elhatározták, hogy hetvenedik születésnapomra kiadják humoros írásaimat. Lelkünk rajta!
Ez a kis kötet két, egymástól élesen elváló és különböző részből tevődik össze. A második, prózai rész olyan humoreszkeket tartalmaz, amelyeknek legtöbbje megjelent valamilyen újságban, folyóiratban, vagy pedig elhangzott a Rádióban. Mivel évtizedeken keresztül voltam a Magyar Rádió operaszerkesztője, és jelenleg is zenekritikus vagyok, ezek a humoreszkek főleg a komolyzenével foglalkoznak.
Verseim viszont most kerülnek először a nyilvánosság elé. Körülbelül ötven éve írok verseket, de kizárólag csak hobbiból, a magam és legszűkebb környezetem szórakoztatására. Hadd szögezzem le elöljáróban, nem tartom magamat költőnek, nekem egy szép költői kép még sohasem jutott az eszembe, nem is próbálkoztam komoly versek írásával. Én amatőr bökvers-író vagyok, aki ebbeli működését groteszk rímpárok kitalálásával kezdte. Hogy formailag a csasztuska-nívót meghaladtam, azt - gondolom - részben annak köszönhetem, hogy zenész vagyok, és ilyen minőségemben van némi érzékem a versek zenéje iránt is. Másrészt viszont szeretem az időmértékes verselést és a bonyolultabb versformákat is, és kedvem volt kipróbálni, hogy az én kis hülyeségeim hogyan hatnak ebben a nemveretű, ünnepélyes köntösben. Ezek a "költemények" az íróasztalfiók számára készültek, ebből tehát logikusan következik, hogy fantáziám szárnyalását semmi nem akadályozta. Írtam politikai verseket, amelyeket - ha nyilvánosságra kerülnek - a Rákosi-rendszer annak idején bizonyára jelentős időtartalmú börtönbüntetéssel honorál. Elkövettem azonban olyan disznó poémákat is, amiket, kiadásuk esetén a Horthy-korszakhoz hasonlóan prűd szocialista érában, ha talán szankciók nem is, de rettentő felháborodás követett volna. Vissza